Himnuszok és nemzettudat a foci-vb-n

A nemzettudat és a nemzeti érzés, a nemzeti identitás belátható ideig a társadalmi közösségeket mozgató legfontosabb motiválóerő lesz.

Tengernyi időt tölt az ember ezekben a napokban a tévé előtt és issza a söröket, de most megéri: jók, változatosak a mérkőzések, a csapatok nyílt sisakkal játszanak. Ezúttal azonban egyetlen dologra hívnám fel különösen a balliberálisok, kozmopoliták, világpolgárok figyelmét: a himnuszokra mérkőzések előtt, pontosabban arra, ahogyan éneklik a csapatok a hazájuk himnuszait.

Ugyanis az lenyűgöző és fenomenális, különös tekintettel a latin-amerikai csapatokra, elsősorban persze Brazíliára, de igaz ez Mexikóra, Argentínára, Chilére, Costa Ricára és a többiekre is. Az európai országok játékosai jóval visszafogottabbak – tisztelet a kivételnek –, ám a nemzettudat ereje azért még a vén kontinensen is megmutatkozik ezekben a percekben.

A himnuszt nemhogy éneklik a csapatok tagjai, de még egymást is igyekeznek felülmúlni hangerőben és lelkesedésben. Megható volt látni a világklasszis Neymart, amikor a brazil himnusz eléneklése után gyakorlatilag elsírta magát, s aki ezt látta a tévén, nem merné azt állítani, hogy mindezt pusztán megjátszotta. Ellenkezőleg

És akkor most írjuk ide a balliberálisok, kozmopoliták, világpolgárok, illetve a nemzetközi szervezetek és az EU-s bürokraták által naponta a világsajtóban és -médiában mantrázott tételt: a nemzetállamok ideje lejárt, Európában föderalizmus van, a világnak pedig New World Order, illetve Global Government, tehát Új Világrend és globális kormányzás kell.

Ezt mondják nekünk a világelit képviselői, ezt vallja a Bilderberg Csoport, a Tripartit Bizottság, a Külügyek Tanácsa, ezt mondja Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelölt (aki egyébként büszkén vállalja, hogy sokat hazudott már a nyilvánosság előtt), ezt akarják a globális pénzügyi körök, a világkereskedelem nyertesei és így tovább. Mindenki, akinek ahhoz fűződik érdeke, hogy a globális piac maga alá gyűrje a nemzetállamokat, mert akkor megnyílik a korlátlan, világszintű profitszerzés lehetősége (ami persze félig már megnyílt, de az nem elég).

És ezért nyomják „ezerrel” transzatlanti vezető gazdasági és politikai körök az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti tervezett szabad kereskedelmi megállapodást (Transatlantic Trade and Investment Partnership – transzatlanti kereskedelmi és beruházási megállapodás, TTIP). Ez a megállapodás ugyanis gyakorlatilag lebontja a nemzetközi, globális kereskedelem és piac előtt álló nemzetállami akadályokat. Megszünteti az adott államok lehetőségét arra, hogy a hazai cégeket és vállalkozásokat, a hazai piacot különböző jogszabályokkal megvédje a százszor erősebb multicégekkel szemben, ugyanis ha létrejön az egyezség – márpedig nagy erők dolgoznak ezen –, akkor a nemzetállamok a külföldi és a belföldi cégek között nem tehetnek különbséget, magyarul, nem védhetik meg az országon belüli cégeiket, piacaikat egyáltalán, nemzeti érdekeiket a globális „befektetőkkel” szemben.

Egyszóval a globális szereplők a médiájukon és sajtójukon keresztül beleharsogják az emberek fülébe és tudatába: vegyétek észre végre, a nemzetállamok ideje lejárt! És hogy miért is járt le? Azért, mert „nekünk” (mármint a globális elitnek) ez az érdekünk. Azért, mert a nemzetállamok és a nemzeti demokráciák, a jogállamok gátolják a határokon átívelő profitszerzés lehetőségét. Nos, ezért járt le a nemzetállamok ideje! Lejárt, mert azt akarjuk, hogy lejárjon!

És akkor a TTIP, a föderális Európai Unió, a globális kormányzás előkészítésének időszakában nézzük a futball-vb-t , nézzük a brazil és mexikói játékosok hihetetlen erőt, elszántságot és meghatottságot sugárzó arcát a himnuszuk éneklése (mit éneklése? üvöltése, ordítása!) alatt, nézzük Neymar őszinte elérzékenyülését a himnusz végén, és elmosolyodunk

És azt kérdezzük: uraim, ott a világelitben, ugyan miről beszéltek?

Uraim, ott a világelitben, egyet tudnotok kell: a nemzettudat a lelkekben van. Ott tükröződik a szemekben, ott van az arcokon, a vonásokban, a tekintetekben. Ott van a szenvedélyben, az elszántságban, a hitben.

És ez, drága uraim, kiolthatatlan. A lélek szenvedélye. Ezt nem lehet hűvös, „a nemzetállamok ideje lejárt”, „az államok nem akadályozhatják meg a pénz, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlását” nevezetű mantrákkal megszüntetni. Az extraprofitok és bónuszok nemzettelenített megszerzése, a pénzek elitek felé áramlásának globálissá tétele kétségtelenül egy nagy, igazi és nemtelen cél, de beleütközik Neymarék szenvedélyébe és a himnuszokban rejlő erőbe.

Azt én nem tudom, mi lesz két-háromszáz év múlva, hogy egyáltalán fennmarad-e az emberiség addig, de hogy a nemzettudat és a nemzeti érzés, a nemzeti identitás belátható ideig a társadalmi közösségeket mozgató legfontosabb motiválóerő lesz, abban egészen biztos vagyok.

Uraim! A dolgok legmélyén nem a pénz áll és nem a profit, hanem a lélek és a szenvedély, amely nem kiváltható. És úgy látom, Önök ezt nem értik, és ezért nem értik a világ folyását sem. Talán irányítják, de nem értik.

És ez lesz a vesztük.