Az Obama-levél margójára

Néhány nappal ezelőtt a Civil Összefogás Fórum nyílt levelet intézett Barack Obamához, az Egyesült Államok elnökéhez.

Egyszóval és összegezve: mint barát a barátot, mint szövetséges a szövetségest, kérjük a szerkesztőségeket és a közéleti személyiségeket, hogy hagyják abba a szankciókkal való kacérkodást Magyarország ellen. Az, hogy a szabadságjogok és a jogállamiság mennyiben, vagy egyáltalán sérül-e Magyarországon az Orbán-kormány alatt, lehet vita és elméleti konferenciák tárgya, miként az is, de nem lehet szankciók kérdése. Magyarország nem Észak-Korea, nem Kuba és nem Kína – mely utóbbi országgal az USA egyébként szoros gazdasági és pénzügyi kapcsolatban van, bizonyára azért, mert Kína példás demokrácia –, hanem egy EU-s tagállam, mely tagállamok egyes intézkedéseiről ugyanúgy zajlanak viták, mint Magyarország egyes intézkedéseiről, de ezek a viták demokratikus országokon belüli viták, amelyek egyes jogszabályokról és döntésekről szólnak, nem pedig arról, hogy mondjuk Franciaország, Nagy-Britannia vagy Szlovákia, vagy éppen Magyarország demokrácia-e vagy sem.

Az Egyesült Államok tudja a legjobban, hogy a világban óriási válságok és változások zajlanak, s kiderült az is, hogy Francis Fukuyamának nem lett igaza, a liberális demokrácia nem a történelem vége; ez pedig azt is jelenti, hogy minden országnak, így Magyarországnak is joga van ahhoz, hogy keresse a számára leginkább megfelelő demokratikus modellt a válságból való kijutásra. Ezek a módszerek lehetnek egyediek, sajátosak és szokatlanok is, hiszen ma már nem csak egyfajta (neoliberális, vagy amerikai szemmel neokonzervatív) demokratikus modell létezik vagy létezhet, s senki nincs abban a helyzetben, hogy másokat rákényszerítsen egyetlen demokratikus modell alkalmazására.

S bár Magyarország civiljei és állampolgárai meg vannak győződve arról, hogy országunk fontos tagja a demokratikus országok közösségének, mégsem gondoljuk, hogy Magyarország súlyához mérten felér az ukrán–orosz, az iraki, a szíriai, az Iszlám Állammal kapcsolatos, a zsidó–palesztin és számos más, a világ sorsát befolyásoló konfliktus súlyával és jelentőségével. A Magyarország iránti figyelem tehát akár megtisztelő is lehetne, ám ezúttal kifejezetten aránytévesztés és pótcselekvés a jóval nagyobb jelentőségű világkonfliktusokkal kapcsolatos tehetetlenség árnyékában.

Magyarország nem autokrácia, nem diktatúra és nem antiszemita ország. Magyarország nem más, mint az alapvető emberi jogokat és a demokráciát elfogadó, e kereteken belül új modellekkel kísérletező állam. Akárhogy is, talán mi jobban látjuk a saját viszonyainkat, mint azok, akik több ezer kilométerről ítélkeznek országunkról. Természetesen az amerikai lapok azt írnak, amit akarnak, de semmi jóra – csak félreértésekre – vezet az, ha az amerikai sajtó igaztalan dolgokból indul ki és rossz következtetésekre jut.

Mindettől függetlenül: a szabadság és a nemzeti függetlenség – közös értékeinek – tisztelete jegyében barátsággal köszöntjük Amerikát.

Isten óvja meg az amerikai–magyar barátságot!