Szenzációs magyar találmány

Egy szenzációs magyar szabadalmon alapuló, hazai fejlesztésű berendezés alighanem áttörést hoz a 1,5 millió magyar embert érintő arzénprobléma megoldásában.

Az arzénszennyezettség a legsúlyosabban a dél-alföldi régiót érinti, de kisebb foltokban az ország más pontjain is fejtörést okoz az ivóvíz-szolgáltatóknak. Mivel geológiai eredetű szennyezettségről van szó, kizárólag ott létezik ilyen természetű probléma, ahol a helyi vízmű mélyfúrású kutak vízbázisából dolgozik. Sok helyen az arzén jelenlegi mennyisége az ötszöröse az EU által megengedett határértéknek.

Igaz, vita folyik arról népegészségügyi szakmai berkekben, hogy valóban indokolt-e aggódni az arzén miatt, hiszen a mélyfúrású kutak 19. század vége felé való elterjedése óta ilyen vizet ittak az érintett települések lakói, és az arzénnak tulajdonítható betegségek száma statisztikailag ezeken nem nagyobb, mint máshol. Ráadásul a magyar egészségügyi szabályozás már régóta előírja a szolgáltatóknak az 50 mikrogramm/liter határértéket, amit a hetvenes-nyolcvanas évektől alkalmazott arzénmentesítő technológiákkal már vidáman tudtak hozni a vízművek.

Az uniós jogharmonizáció következtében hazánkban az ivóvíz megengedett arzéntartalmának határértéke 10 mikrogramm/literre csökkent. Persze az említett szakmai vitának nem az a tárgya, hogy egészséges-e az arzén vagy sem, mert e téren egyértelmű a válasz. Azon szoktak vitatkozni, hogy vajon az uniós határértékek nem túlzóan alacsonyak-e? Ugyanis az eddigi lehetőségek alapján a csak igen nagy anyagi ráfordítás mellett teljesíthető uniós határérték úgy lett meghatározva, hogy Brüsszelben a tengermelléki népek táplálkozási szokásaiból indultak ki, és nem a kontinens belsejében élőkéből. Tény ugyanis, hogy a tengeri halak igen sok arzént tartalmaznak, és nem lenne jó, ha a rengeteg „tenger gyümölcsével” együtt amúgy is sok arzént fogyasztó népeket további arzénterhelés érné az ivóvízen keresztül. Csakhogy a magyar lakosság tengerihal-fogyasztása elenyésző, így nem logikus, hogy hazánkat egy kalap alá veszik például Franciaországgal vagy Olaszországgal.

A szabály persze szabály. Magyarországnak kötelessége lett volna megteremteni annak a lehetőségét, hogy 2009. december 25-e után már minden szolgáltatott víz arzéntartalma az uniós határérték alatt legyen. Ez messze nem sikerült. Azóta a 6 év alatti kisgyermekeknek és várandós anyáknak az érintett településeken palackozott ivóvizet kell biztosítani. Az unió 2014-ig tolta el a vízminőségi problémák megoldásának határidejét.

A korábbi kormányok ivóvízminőség-javító programmal igyekeztek támogatni az érintett vízműtulajdonos önkormányzatokat abban, hogy a helyi vízművek megkapja a megfelelő arzénmentesítő technológiát, ez azonban nem járt eredménnyel. Jelenleg az Új Széchenyi-terv KEOP-1.3.0 ivóvízminőség-javítási konstrukciója révén lehet forráshoz jutni a szükséges fejlesztések végrehajtásához.

Arzénmentesítés – politikai öngyilkosság?

A fő probléma azonban a beruházási költség, ami drámai vízdíjnövekedést generál. Az eddig alkalmazott nyugati technológiák (számos műszaki megoldás létezik) kivétel nélkül megfizethetetlenül drágák. Ahol sikerült megvalósítani a vízminőség-javító programot, ott 120-150 százalékos díjnövekedés következett be, ami a lakosság nemtetszését váltotta ki. Nagyon sok polgármester fogalmazta meg aggályát, hogy ha egy ilyen beruházást bevállalna, azzal megszűnne az esélye az újraválasztásának, tehát politikai öngyilkosság lenne.

Itt jön a képbe a szenzációs találmány, amely egy magyar, bizonyos Schremmer László nevéhez kötődik. A feltaláló rájött arra, hogy egy malomipari melléktermék, a törek alkalmas arra, hogy egy sor más oldott szennyezőanyag mellett az arzént is kiszűrje a vízből. Ötletének felét még 2008-ban eladta a HM EI Zrt.-nek, de akkor ezen a ponton le is állt a fejlesztés, tekintettel a honvédelmi tárcához tartozó állami cég akkori vezetésének bírósági eljárásokba torkolló viselt dolgaira, pontosabban azok felszínre bukkanására. A cég 2010 utáni új menedzsmentje azonban felkarolta a projektet és nemrégiben megvásárolta a találmány szabadalmi jogainak másik felét is a feltalálótól, így az immár teljes egészében a magyar állam tulajdona.

Mint azt Móró Lajostól, a HMEI Zrt. elnök-vezérigazgatójától megtudtuk, komoly üzleti lehetőséget láttak a berendezésben, amely az eddigi megoldásoknál sokkal olcsóbban éri el ugyanazt az eredményt. A laboratóriumi vizsgálatok beigazolták, hogy a kellő módon előkezelt töreken átszűrt víz arzéntartalma 90 százalékkal, alig 2 mikrogramm/liter szintre csökken, vagyis az uniós határérték egyötödére. Ráadásul a szintén sok helyen problémát okozó vas, mangán és ammónia mennyiségét is hasonló mértékben lecsökkenti. A kikísérletezett törekalapú szűrőanyagot ASR-10 névre keresztelték.

Az ASR-10-zel kapcsolatos imponáló eredmények láttán létrehoztak egy állami cégekből álló konzorciumot a termék értékesítésére. A kifejlesztett berendezés nagy előnye, hogy modul rendszerű, tehát nem kell egy teljesen új tisztítóművet építeni, elég a meglévő rendszerekhez kapcsolva azokat kiegészíteni a gépet tartalmazó konténerrel, vagy pusztán a berendezéssel, amennyiben annak helyigénye biztosítható. Ezzel a beruházási költségek igen alacsonnyá váltak. Ez azt jelenti, hogy általa a 120-150 százalékos vízdíjnövekedéssel szemben mindössze 3 százalékos emelkedéssel megúszható az arzénmentesítés, vagyis megszűnik a politikai öngyilkosság problematikája.

A sorozatgyártásra érett, a vízmű irányítási rendszerébe könnyen integrálható víztisztító konténer prototípusa egy 1600 fős település ivóvízellátására alkalmas, a világ bármely pontján gyorsan telepíthető. Ennek felbecsülhetetlen értéke lesz a jövőben, hiszen becslések szerint 10 éven belül a világ kétharmada ivóvízproblémákkal fog küszködni.