Csak jövőre alakulhat meg az európai bankfelügyelet?

Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagja, a német Jörg Asmussen szerint a közös és egységes európai bankfelügyelet csak jövőre alakulhat meg.

PR
2012. 07. 08. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy olasz lapnak nyilatkozva Asmussen azt mondta a hét végén, hogy az egységesített bankfelügyelő az EKB lesz, de ezt a feladatkörét majd szigorúan el kell választani a pénzügy-politikai megbízatásától szervezeti és döntéshozatali szinten. Az EU állam- és kormányfői a június végi csúcsértekezletükön állapodtak meg a bankfelügyelet egységesítésében. Az új intézmény megalakítását az őszre tervezték. „Több gyakorlati kérdést is meg kell oldani, ezért azt hiszem, hogy az európai felügyelet csak 2013 folyamán válhat teljessé” – mondta azonban most Asmussen.

A megalakulás ideje fontos, mert a rászoruló euróövezeti bankok – jelenleg mindenekelőtt a spanyolok – csak az új felügyelet ellenőrzésével kaphatnak majd közvetlenül hitelt tőkefeltöltésre az euróövezeti mentőalapokból. Addig továbbra is csak a kormányok vehetnek fel kölcsönt az európai mentőalapoktól, akár a bankok feltőkésítésére is. Ám ezek a hitelek növelik a kormányzati adósságot, ha csak átmenetileg is, a közös felügyelet megalakulásáig, amikortól a megsegített bankok átvállalják a kölcsönöket.

A jelek szerint az időt húzó, megoldandó gyakorlati kérdések között van az is, hogy az új, egységes és közös bankfelügyelet tervét elvileg az Európai Bizottság dolgozza ki, ám a bizottság első javaslatai láttán az EKB vezetői úgy érzik – a Der Spiegel német hírmagazin hét végi számának tudomása szerint –, hogy nekik is el kell készíteniük önállóan a saját koncepciójukat. Az elképzeléseket majd nyilván egyeztetni kell. A közös, közvetlen bankfelügyelet egy hosszas folyamat újabb állomása lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.