Legalább négymillió foglalkoztatottra van szükség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szociális és nyugdíjrendszert érintő problémák megoldása érdekében tartósan négymillió fölé kell emelni a foglalkoztatottak számát.

KG
2013. 06. 18. 16:21

A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója arról beszélt, hogy a megyében a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatására indított program 2011 májusában kezdődött és 2015-ig tart. A négyéves időtartamra 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre, idén 900 millió forintot fordítanak a programra.

Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint 2013 júniusáig 2675 munkakeresőt helyeztek el a versenyszférában, képzési támogatásban 1301 ember részesült. Kizárólag olyan képzések indultak, amelyeket konkrét munkáltatói szándék támasztott alá. A tanfolyamok között meghatározó volt a feldolgozóipar és az autóipari beszállítók igénye, 48 fő kapott CNC forgácsoló képzést, 38 embert AWI hegesztővé képeztek.

A roma integráció elősegítése érdekében az általános iskola 7. és 8. osztályainak elvégzését támogatták, illetve a végzetteket további szakképzés elsajátításához segítették. A programban eddig 443 roma kapcsolódott be, ez az összes résztvevő 17 százalékát jelenti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.