Tisztességtelenek a Raiffeisen Bank egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötései, ugyanis azok a megfelelő és szükséges korlátok nélkül szerepelnek az általános szerződési feltételek között. Ezzel indokolta a Fővárosi Ítélőtábla a minap a bankot elmarasztaló jogerős ítéletét. A határozat értelmében a pénzintézetnek nem sikerült alátámasztania egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességességét a július 26-án hatályba lépett devizahiteles-törvény alapján. Noha a pénzintézetek számára a jogszabály megadta a lehetőséget, hogy bizonyítsák igazukat, a Raiffeisennek ez nem sikerült. Így a banknak az egyoldalú kamat-, költség- és díjemelések alapján felszámolt költségeket – az elszámolásról szóló második devizahiteles-törvény alapján – vissza kell fizetnie ügyfeleinek.
Hiába azonban a jogerős bírósági ítélet, a birtokunkba került dokumentumok szerint az osztrák banknál nem törődnek azzal, és továbbra is ragaszkodnak az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségéhez. Lapunkat egy adós kereste meg, aki a Raiffeisentől vett fel devizahitelt 2008-ban, azonban mivel hat év elteltével a törlesztőrészletek 180 ezer forintról több mint 270 ezer forintra növekedtek, képtelen volt fizetni, ezért könnyítést kért a banktól. A pénzintézetnél jelezték, eleget tesznek az adós kérésének, ám ehhez szerződésmódosítás szükséges, ezért behívták ügyfelüket, hogy aláírja a módosítást. Ezt megelőzően azonban az adós kikérte az iratokat, hogy megmutathassa azokat ügyvédjének is, ám közölték vele, hogy ez nem lehetséges, viszont hozzájárultak, hogy a jogász átnézhesse a papírokat az aláírás előtt a bankban.
Az adós ügyvédje elmondta, megdöbbenve tapasztalta, hogy a módosított szerződés szerint a bank továbbra is fenntartja magának a jogot az egyoldalú módosításra, annak ellenére, hogy már bírósági ítélet mondta ki azok tisztességtelenségét. Mint elmondta, miután felhívták az ügyintéző figyelmét a problémára, ő is mentegetőzni kezdett, s azt mondta, vélhetően egy régebbi „iratmintáról” lehet szó, ezért telefonált felette-seinek. Nem sokkal később, többszöri egyeztetés után a bank alkalmazottja közölte velük: vagy aláírja az adós a szerződésmódosítást ezzel a tartalommal, vagy az eredetileg is megállapított több mint 270 ezer forintos törlesztőrészletet kell tovább fizetnie.