Új törvény készül: jól járnak a pálinkafőzők?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Új jövedéki törvényt dolgoz ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely segíteni fogja a pálinkakészítőket.

MTI
2016. 04. 15. 16:47

Minya Gábor dandártábornok, a NAV jövedéki főosztályvezetője elmondta: az Európai Bíróság döntése után, amely megszüntette a magánszemélyek esetén a pálinkafőzés adómentességét, vezették be a párlatadójegy-rendszert, és kötelezővé tették a desztillálóberendezések regisztrációját. Azóta 13 044 párlatadójegyet adtak ki és 15 715 berendezést regisztráltak, miközben mintegy 170 ezer bérfőzető tűnt el. Az ellenőrzések majd kiderítik, hova lettek – jegyezte meg.

Minya Gábor a bérfőzetés szabályairól szólva kiemelte: a korábbi 200 ezer helyett jelenleg 500 ezer forint, a tervek szerint pedig a jövőben egymilliós összeghatár elérésénél kell adót fizetni.

A kereskedelmi főzés adatait ismertetve elmondta: 2014-ről 2015-re 112-ről 123-ra nőtt a kereskedelmi főzdék száma, a megfizetett jövedéki adó 1,96 milliárd forintról 2,6 milliárdra. Ez idő alatt a lefoglalt alkoholtermékek mennyisége 36 százalékkal emelkedett – ismertette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.