Megjósolhatatlan, mi lesz
A brexittel kapcsolatos bizonytalanságot jelzi, hogy egyelőre azt sem lehet megmondani, lesz-e recesszió. Az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról június 23-án tartott referendum óta heti rendszerességgel tesznek közzé „recessziófigyelő” gyorselemzéseket. Pénteken ismertetett új előrejelzésükben közölték: változatlanul 20 százalékra taksálják a recesszió kockázatát a brit gazdaságban. Ez már javított becslés, a ház ugyanis a népszavazás utáni első helyzetértékeléseiben még 30 százalékos esélyt adott a brit recesszióra, ezt egy hónapja 25 százalékra, majd 20 százalékra csökkentette.
„Nagyon sok függ attól, hogy milyen kétoldalú szerződéseket írnak alá a britek az uniós tagállamokkal. Biztosan lesznek azonban olyan, Nagy-Britanniában nem gyártott termékek, amelyekhez az újra megjelenő vámok és adók miatt csak drágábban jutnak hozzá a helyiek. Ezeknek az ára biztosan növekszik majd valamelyest, ami miatt a kint dolgozóknak több kiadásuk lesz, ezáltal pedig kevesebb pénzt tudnak hazautalni” – fejtette ki Kolba Miklós.
Az Angliában dolgozók hazautalásai nemcsak az itthon maradt rokonok szempontjából fontos, hanem nemzetgazdasági szempontból is. A Világgazdaság múlt hétfői cikke ugyanis rámutatott, hogy az összes hazautalt pénz összege már elérte az 1000 milliárd forintos összeget, ami a teljes magyar GDP 3 százalékát teszi ki. Miután minden harmadik külföldön dolgozó magyar az Egyesült Királyságban van, az általuk küldött összeg igen jelentős hányadát teheti ki a fent említettnek, tavalyi adatok szerint 330 milliárd forint jött onnan. Ha év végéig valóban további 20 forinttal csökken a font árfolyama, az összességében több tízmilliárd forintos mínuszt is eredményezhet.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!