Sokak számára meglepően hangozhat, de ha pénzt kell gyorsan külföldre utalni, még mindig nem feltétlenül a bank a legjobb a megoldás. – A világszerte pénzátutalással foglalkozó Western Union (WU) már akkor jelen volt a magyar piacon, amikor a hazai bankrendszer még nem lehetett a vetélytársa, mert a banki átutalás sebessége messze elmaradt az amerikai cég pénzátutalási sebességétől, s olyan startup cégek sem léteztek még, mint például a TransferWise – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Homa Péter, a Bankkártya.hu portál szakembere. – Ezért ha valaki gyorsan szeretett volna külföldre pénzt utalni, automatikusan rajtuk keresztül juttatta célba az összeget, vagy különben maga ülhetett repülőre, és zsebben vihette a készpénzt. Ez esetben, amikor az idő volt a szűk keresztmetszet, föl sem vetődött az, hogy mibe is kerül ez. A díj ugyanis magasabb volt, mint a banki utalás esetén. Ezt azonban megmagyarázza, hogy lényegében nem volt vetélytárs. Ennek köszönhetően az emberek fejében az rögzült, hogy rajtuk keresztül érdemes külföldre pénzt küldeni. További előnye volt a szolgáltatásnak, s előnye a mai napig, hogy nagyon sok partnerrel dolgozik, akiken keresztül el tudja juttatni a pénzt a címzetthez. Itthon például az összes magyarországi postahivatalban elérhető a cég szolgáltatása.
– Azóta persze nagyot fordult a világ, az amúgy olcsóbb banki utalás is gyorsabb lett, s megjelentek a mindkét formánál alacsonyabb díjat fölszámoló startup vállalkozások – tette hozzá Homa Péter. – Az emberek azonban hozzászoktak a Western Unionhoz, s nem nagyon keresnek más megoldást, így a cég egyelőre gond nélkül őrzi piaci pozícióját.
Az idők szavát persze az amerikai szolgáltató is meghallotta, hiszen ma már nemcsak készpénzben képes utalni, de mobilapplikáción, vagy éppen a céggel szerződött bank online vagy normál felületén keresztül is. S bár magasak a felszámított díjak – hiszen magyarországi partnere, az Intercash Zrt. honlapja szerint például 30 ezer forintig 2200 forint a felszámított díj, tehát 7,3 százalék – nagy előny, hogy akár bankszámla nélkül is fölveheti a címzett a pénzt az 1700 hazai partner valamelyikénél. A WU-tól kapott tájékoztatás szerint az utalások nyolcvan százaléka magánszemélyek között zajlik, 11-12 százalékban magánszemélyek fizetnek cégeknek, a vállalkozások közötti utalások pedig hét százalékot tesznek ki.
A pénzátutalás másik végletét az olyan startup cégek jelentik, mint a TransferWise, ahol alig fél–egy százaléknyi díjat számolnak fel a pénzmozgás fejében, igaz az utaláshoz ez esetben bankszámlára is szükség van. Ez a rendszer azért tud feltűnően alacsony díjakkal dolgozni, mert megspórolja a pénznemek közötti váltás és a külföldre utalás díját. A módszer a következő: az első lépésben valaki (A) Németországból szeretne Magyarországra eurót küldeni, amit itt forintban vesznek föl (B). Ehhez a tranzakcióhoz keresnek egy olyan ügyfelet, aki fordítva, azaz hazánkból (C) akar forintot Németországba utalni, amit ott euróban vesznek föl (D). Az A ügyfél által a TransferWise számlájára utalt eurót a cég kifizeti D-nek, a C által küldött forintot pedig B-nek. Így váltásra sem került sor, s az országot sem hagyta el egyik összeg sem.
A banki átutalás költsége általában a fent részletezett két véglet között található valahol. Mert igaz ugyan, hogy létezik olyan banki ajánlat, amely csak 0,2 százalékos díjat számol föl a külföldi utalás fejében, azonban ott a fogadó fél is fizet. A TransferWise-nál nem történik pénznemváltás, annak költségeit sem kell fizetni, ráadásul a devizaszámla fenntartási költségével sem kell számolni, végül pedig az egyeurós minimum összeg is kedvezőbb, mint a bankok jellemzően 5-6 euró körüli minimális díja. Igaz, a hitelintézetek esetében komoly tőkeerővel rendelkező vállalkozásokról van szó, ami például a TransferWise-ról nem mondható el. Tény ugyanakkor, hogy az utóbbi vállalkozásba már beszállt a PayPal pénzügyi szolgáltató alapítója, s a félszázalékos díjnak köszönhetően most van felfutóban a vállalkozás, ami csökkenti annak valószínűségét, hogy bedőlne az üzlet.
Szerettük volna megtudni, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti hatósága rálát-e a Western Unionon keresztül utalt pénzekre, végzett-e már ellenőrzést ezekkel az utalásokkal kapcsolatosan, talált-e hibát a rendszer működésében, de lapzártánkig nem kaptunk választ kérdéseinkre.