Hiába hirdette ki győztesnek a Magyar Telekomot a Közbeszerzési Döntőbizottság az állami intézmények távközlési szolgáltatásaira kiírt tenderen, a Vodafone sikeresen támadta meg a döntést a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. Így ez utóbbi testület döntéséig érvényben marad a Vodafone szolgáltatási szerződése – legalábbis ezt közölte Király István, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese. A Telekom szerint ugyanakkor a bírósági döntés ellenére is érvényes a február 6-án aláírt szerződés.
Mint arról néhány nappal ezelőtt lapunk is hírt adott, a Vodafone azt követően fordult bírósághoz, hogy a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) kizárta a Vodafone-t a Mobil szolgáltatások beszerzése 2016 című közbeszerzési eljárásból. A KEF irreálisan alacsonynak tartotta a Vodafone vállalási árait. – A KEF lényegében azt vonta kétségbe, hogy a Vodafone Magyarország mint a világ második legnagyobb mobilszolgáltatójának leányvállalata képes-e a szolgáltatást finanszírozni – hangsúlyozta a vezérhelyettes, hozzátéve: a költségvetésnek éves szinten több mint 500 millió, a megbízás három éve alatt 1,6 milliárd forintos felesleges kiadást jelentene, ha az állami intézmények nem a Vodafone által kínált feltételekkel vennék igénybe a mobilszolgáltatásokat. A mobiltársaság közleményéből az is kiderül, hogy a verseny végeredményét döntően befolyásoló, a belföldi tarifák összehasonlíthatóságát szolgáló „súlyozott szolgáltatási díjak összesen” bírálati elemre a Vodafone 2317 forintos, a Magyar Telekom pedig – másodikként – 3603 forintos ajánlatot tett.
Az ügyet bonyolítja az is, hogy a Telekom és a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság annak ellenére írta alá a szerződést február 6-án, hogy a székesfehérvári bíróságon csak három nappal később, február 9-én született döntés az ügyben. Ezért a Vodafone polgári peres úton is megtámadja a Budai Központi Kerületi Bíróságon a Telekomot és a KEF-et. A mobilszolgáltató álláspontja szerint a bíróság döntésének hiányában a közbeszerzési eljárás nem zárult le jogerősen, azaz jogellenesen kötöttek szerződést. Mindez – legalábbis a Vodafone szerint – azt is jelenti, hogy a Telekom és a KEF szerződése érvénytelen.
A Vodafone sajtóközleménye rosszhiszemű, és valótlan állításokat tartalmaz, ezért a Magyar Telekom pert indít a társaság ellen – közölte a KEF tenderén nyertes mobilcég, amely szerint a február 6-án megkötött szerződés jogszerű és érvényes. A Telekom reagálásában kifejtette, hogy a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 9-i döntése nem jár érvénytelenítő hatással.
Az ominózus megállapodás szerint egyébként a szerződéskötést követő 39 hónapban a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország Zrt. látja el a teljes érintett kört, vagyis a kormányzati szervezeteket és a rendszerhez önként csatlakozó intézményeket (önkormányzatokat, intézményfenntartókat, bíróságokat) mobilhang és hozzá kapcsolódó mobilinternet szolgáltatással. Minderre ötmilliárd forint keretösszeget határoztak meg.