Bár a hivatalos indoklás szerint a kormány azért adta el az állami tulajdonú termőföldeket a Földet a gazdáknak! program keretében, hogy a kis családi gazdaságokat földhöz juttassa, Somogy megyében ennek épp a fordítottja történt. Egyáltalán nem jártak jól a helyben lakó, kisebb gazdák, viszont a kalapács alá került földrészletek kétharmadát 36 nagy érdekeltség – nagybirtokosok, spekulánsok és üzleti érdekkörök – szerezte meg. Ráadásul a területek csaknem tizede külföldi vagy külföldi származású kettős állampolgár nagybirtokosoké lett, köztük belgáké, németeké, olaszoké, osztrákoké. Annak ellenére, hogy a kormány az egész programot – úgymond – azért kezdte el, hogy nehezítse a külföldiek földvásárlását.
Mindez Ángyán József legújabb, lapunk birtokába került jelentéséből derül ki.
Az egykori Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára megyei bontásban előbb a Fejér, majd a Győr-Moson-Sopron megyei állami földeladásokat dolgozta fel, és most adta közre „szülőföldje, Somogyország” földprivatizációs adatait is. Mivel a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) eddig nem hozta nyilvánosságra az adásvételi szerződéseket és az új tulajdonosok listáját, csak a hivatalosan közzétett árverési eredményeket elemezhette.
Csak emlékeztetőül: a legújabb állami földprivatizáció során 2015 novembere és 2016 júliusa között országszerte több mint 182 ezer hektár került árveréssel új tulajdonoshoz, ebből – a megyék közül – Somogyé volt a negyedik legnagyobb terület: ott 12 ezer hektárt vertek dobra, ami az országosan elárverezett földek hét százaléka. Ebből 7200 hektár – az 570 birtoktestből 402 – licitálás nélkül lett a nyerteseké, azaz az árverésen elkelt somogyi földek 70 százaléka kikiáltási áron, az európai földárak töredékéért kelt el. „E megye adatai is igazolják, hogy alaptalanok azok a kormányzati állítások, amelyek szerint »árversenyben kialakult piaci áron« jutottak a nyertesek az állami földterületekhez” – hívja fel a figyelmet Ángyán József.
Az árverésre bocsátott somogyi földek csaknem kétharmada – méretük miatt – még így is 100 millió forintnál is magasabb összegért kelt el. A nagytőkések területszerzését jól mutatja, hogy a legnagyobb, 918 hektárnyi területet a belga–magyar Claessens család vásárolta össze, míg a 20 hektár alatti földrészletekhez jutók összességében is csak ennek a háromnegyedét tudták megszerezni. Az olasz Rappo Isacco testvérével, Manuellel együtt 108 hektárt vett: az ő nevük nem cseng ismerősen, de valójában az olasz divatmágnás, Carlo Benetton magyarországi cégének vezetőiről, illetve birtokainak intézőiről van szó. Benetton a cégei révén több mint 6000 hektár somogyi területtel bír, és az övé a volt Széchenyi-vadászkastély is Görgeteg és Rinyatamási között.