Életveszélyt okoz a kéményseprés államosítása

Súlyos következményei lehetnek, ha a jövőben a tulajdonosok maguk határozhatnak arról, mikor kérnek átvizsgálást.

Illés József
2017. 09. 26. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének tagjai – egyetértve a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületével és a Kéményseprők Országos Szakszervezetével – tegnapi közleményükben arra kérték az Országgyűlést, hogy pártállásra való tekintet nélkül gondolja át a kéményseprési törvény módosító indítványt, és azt az érintett több millió állampolgár érdekében ne fogadja el. Hozzátéve, hogy az ellenőrzések eddigi ritkítása miatt a kéménytüzek száma 2014-ről 2016-ra 40 százalékkal emelkedett. A szén-monoxid-mérgezéses halálesetek száma pedig 2015-ről 2016-ra megduplázódott.

Folytatódik a konvektorcsere-pályázat

Az Észak-Alföld régióban kedd reggel nyolc órától lehet a gázkonvektorok cseréjéhez vissza nem térítendő támogatást igényelni elektronikus úton. Az első három, a Közép-Magyarország, a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Dunántúl régióból eddig 2400 kérelem érkezett be. Amint arról beszámoltunk: gyanítható, hogy a kormány egy bizonyos konvektortípusra írta ki a másfél milliárd forint keretösszegű pályázatokat. Vagyis a kabinet célja a kiírásokkal nem a széles társadalmi rétegek megsegítése lehetett, hanem egy bizonyos készülék gyártójának támogatása. A pályázóknak egy sor adminisztrációs akadállyal kell megküzdeniük a támogatásért cserébe. Egy olvasónk panaszos levelet is küldött a témában, összefoglalva a saját tapasztalatait. A legnagyobb problémának azt a kitételt tartja, hogy a pályázathoz már szükség van egy megkötött kivitelezői szerződésre is, amelyet nem egyszerű feladat rövid időn belül elkészíteni. A nehézségek ellenére az érdeklődés hatalmas a program iránt, a kiírt pályázatokat szinte azonnal fel is kell függeszteni, mert akkora a túljelentkezés. Közép-Magyarországon múlt csütörtökön indult a program, a Nyugat-Dunántúlon pedig pénteken. Az előbbit pénteken tíz órakor, az utóbbit szintén pénteken, de két órával később – tehát még a kiírás napján – már fel is kellett függeszteni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.