A Kall Ingredientshez hasonlóan a Wallishoz köthető Veres Tibor érdekeltségébe tartozó padlógyártással foglalkozó Graboplast Zrt. is szinte csak állami pénzből valósította meg a 8,7 milliárdra tervezett kapacitásbővítését. Az egyedi kormánydöntés bejelentésével egy időben a cég 3,9 millió euró, azaz 1,2 milliárd forint hitelt kapott az állami tulajdonú Eximbanktól belföldi beruházásra, a Commerzbank, Raiffeisen és Eximbank már meglévő, tizenötmilliárd forintos hármas kölcsöne mellé.
Nem panaszkodhatott az NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. sem – pedig ez a társaság nem is magyar. A holland cégen keresztül amerikai tulajdonban lévő vállalattal ugyanazon a napon két egyedi kormánydöntés alapján is támogatási szerződést írt alá a külügyminisztérium 2015 októberében. Az egyik szerződésben a cég 3,1 milliárd forintos beruházást vállalt 150 új munkahely létrehozása mellett, amelyhez 1,39 milliárd forint állami támogatást kapott. A másik dokumentum 3,2 milliárd forintos kapacitásbővítésről és 60 új munkahely létesítéséről szól, amelyhez az állam 1,45 milliárd forinttal járult hozzá. Mindkét esetben a beruházás 45 százalékát állta a kormány.
Nem volt ilyen szerencsés a német autóipari beszállító, a Schaeffler-csoporthoz tartozó FAG Magyarország Kft., amely sebességváltók és alvázak precíziós alkatrészeinek és rendszereinek gyártásával. Hiába vállalt 11,9 milliárd forintos beruházást és 73 új munkahelyet, a kormány „csupán” 772 millió forinttal honorálta a német cég igyekezetét. A bővítés értékének 6,4 százalékát állta a kormány.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!