Családi viszály teheti tönkre a Herbáriát

Az ellehetetlenülés határára juthatott a magyar gazdaság egyik legtradicionálisabb vállalata.

MN
2017. 11. 23. 13:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Célpont megkereste a céget, ahol úgy nyilatkoztak: nincsenek operatív nehézségeik. Azonban a műsor úgy tudja, a cég körüli viharokat érzékelte a Herbária bankja is, amely csökkentette a cég hitelkeretét és „problémás ügykezelésre” váltott, és ennek következtében a Herbária Zrt. finanszírozót váltott. A cég ezt megerősítette, állításuk szerint az új bankjuk minden korábbinál nagyobb likviditást biztosít a cégnek.

Minden bizonnyal nincs a fedezetek sorában a Herbária számos védjegye, amely idén júliusban Soproni Márton gyermekeinek a nevére került. A Herbária Zrt. tájékoztatása szerint könyvvizsgálói értékbecslés alapján, ellenérték fejében kerültek a gyermekekhez a védjegyek. A cég közlése szerint a Herbária 15 évig kizárólagosan használhatja az egyik legértékesebb immár exvagyonelemét. Arra a kérdésre, hogy miért kellett kivinni a cégből a védjegyeket, nem válaszoltak.

A Célpont kereste a vitázó feleket és a Herbária Zrt. menedzsmentjét is. Soproni Tamás értesüléseiket nem kívánta kommentálni, mindössze annyit mondott, hogy minden erejével a cég megmentésén fáradozik. Nem zárta ki, hogy a Herbária menedzsmentjének tevékenységének lehetnek büntetőjogi következményei. Soproni Mártont és a Herbáriát arról kérdezték, tervezik-e a Herbária eladását – erre a kérdésre egyértelmű nem volt a válasz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.