Hihetetlenül jó üzletet csináltak azok a – gyakran Fidesz-közeli – vállalkozók, akik 2013-ban trafikkoncesszióhoz jutottak: a 24.hu megrendelésére a GKI által összeállított adatsorokból az látszik, hogy a dohányáru-kiskereskedelem a legjövedelmezőbb gazdasági ágazat, vagyis ezek a cégek termelik a legtöbb profitot a saját tőke arányában.
Nem egyszerűen megtérült a 2013-ban helyzetbe hozott trafikcégbe rakott pénz, hanem két és félszeresen visszajött: a saját tőke 264 százalékára rúg az azóta elért adózott nyereség. 2014-ben ez a mutató 90 százalékos volt, 2015-ben 72, tavaly pedig 47 százalékos.
Forintban kifejezve még egyértelműbben látszik, hogy mekkora üzlet ez: 2013-ban 1,5 milliárdos volt a trafikok nyeresége, a rá következő évben már 7, aztán 10 milliárd forint fölé ugrott, tavaly pedig megközelítette a 12,5 milliárd forintot. A trafiktulajdonosok az évente képződött nyereség nagy részét bent hagyják a cégben, amivel nő a saját tőke, ezért tűnik úgy, hogy a tőke arányában mért profit mérséklődő pályán van.
Ennél csak egy jobb üzlet van, a szintén erősen szabályozott és koncentrált szerencsejáték: ezen a piacon 95 százalékos volt a jövedelmezőség 2014-ben. A következő évben ez 76, tavaly pedig 46 százalékra csökkent. A szerencsejáték egyrészt az állami monopólium, a Szerencsejáték Zrt. miatt ilyen nagy üzlet, de közrejátszott az is, hogy 2012-ben a kormány betiltotta a nyerőgépeket, majd helyzetbe hozta Andy Vajna kormánybiztos és néhány más vállalkozó kaszinóit.
Hogy érthető legyen, milyen nagy is ezekben jövedelmezőség, érdemes megnézni más ágazatokat: az autógyártó cégek tulajdonosai által a vállalkozásukba betett pénz tavaly nem egészen 14 százalékos hasznot hajtott, a magán-egészségügyben pedig a befektetett pénz 22,5 százalékát elérő profit volt az átlagos, és ezek még jól teljesítő ágazatoknak számítanak.