Két éve tartó huzavona után csütörtökön végül nem engedélyezte az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC), hogy a kínai Chongqing Casin Enterprise Group nevű befektetői csoport megvásárolja a Chicagói Értéktőzsdét (CHX). A bizottság indoklása szerint a vevőkkel kapcsolatban hiányoznak azok az alapvető információk, amelyek lehetővé tennék a börze hatékony ellenőrzését a felvásárlás után.
A 2016 februárjában bejelentett akvizíciót a SEC eredetileg jóváhagyta, de sokat bírálták Washingtonban mindkét pártból arra hivatkozva, hogy hozzáférést enged a kínai kormánynak az amerikai pénzpiachoz. A választási kampányban Donald Trump jelenlegi elnök kétszer is említette mint példát arra, hogyan tűnnek el a munkahelyek és a tőke Amerikából. Megválasztása után Trump új elnököt nevezett ki a SEC élére, és Jay Clayton elrendelte a döntés felülvizsgálatát.
„Hosszú harc volt, és hálás vagyok, hogy most már olyan elnökünk van, aki felismeri, milyen a nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, ha lehetővé tesszük, hogy egy a kínai kormányhoz kötődő vállalkozás tulajdonába kerüljön a Chicagói Értéktőzsde” – nyilatkozta Robert Pittenger, a republikánus kongresszus tagja csütörtökön. Szerinte továbbra is óvatosnak kell lenni a kínai befektetőkkel, mert a kommunista pekingi kormány magas szintű, és összehangolt erőfeszítéseket tesz, hogy „rosszindulatú” befektetésekkel veszélyeztesse az amerikai nemzetbiztonságot.
A döntéssel kapcsolatban a Reuters megjegyzi, hogy a Chicagói Értéktőzsde nagyon szűk piac, az amerikai értékpapírok mindössze 0,5 százaléka forog itt. A hivatalosan magántulajdonban lévő Chongqing Casin Enterprise Group 25 millió dollárt fizetett volna a börzéért, az elutasítás viszont azt jelzi, hogy Trump elnöksége alatt egyre ellenségesebb lesz az üzleti környezet a kínai befektetők számára.