A projektet tavaly júniusban írták ki, és a kivitelezést a budapesti Market Építő Zrt. nyerte el. Az új stadionba költözhet be a jelenleg gyulai székhelyű Szeged 2011 csapat és a Grosics Labdarúgó Akadémia, valamint közösségi térként is szolgál majd. Az új aréna egyébként az Európai Labdarúgó-szövetség legmagasabb, 4-es kategóriájának feltételeit is teljesíti, azaz alkalmas Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-mérkőzések lebonyolítására is.
A város másik focicsapata, a SZEOL egyelőre nem kap új stadiont, ám számára a Magyar Labdarúgó-szövetség a 2017–2018-as szezonra november 10-én jóváhagyott 137 millió forint támogatást. Mindez azért is érdekes, mert a klub korábbi tulajdonosa, Mányi József októberben vált meg tőle, és a csapat annak ellenére került a Ridikül Magazin Kft.-hez, hogy egy szegedi focihoz kötődő személy akarta megvenni. Az új tulajdonos céget egyértelműen Habony Árpád köréhez sorolják. A Ridikül Magazin egyetlen tulajdonosa az Apropó Kft., amely korábban a Habony bizalmasának számító Halkó Gabriella, a TV2 gazdasági és stratégiai igazgatójának tulajdona volt. (A céget ma Blázy András Péter jegyzi.) És hogy a kör teljesen bezáródjon, a SZEOL SC ügyvezetője, szakosztályvezetője nem más, mint Halkó Gabriella testvére, a szegedi illetőségű Halkó Pál.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!