– Három évvel ezelőtt egy koncepcióterv alapján 35 milliárd forintra becsülték a felújítás teljes költségét. Én pályaüzemeltetőként sem építkezni nem tudok, sem pedig számokat mondani nem szeretnék, de az tény, mára ez az összeg köszönőviszonyban sincs a valós költségekkel – állította Gyulay Zsolt. Mindenesetre a Hungaroring első embere úgy véli, ha van sportlétesítmény, amire érdemes áldozni, az a mogyoródi pálya. A KPMG könyvvizsgáló cég minden évben készít egy tanulmányt, nyereséges vagy veszteséges-e az ország szempontjából az F1-es magyar futam.
– Már aktualizálta a cég a 2017-es év adatait, így annyit mondhatok, a Magyar Nagydíj az állam által kifizetett jogdíjnál sokkal többet hoz az országnak. Ráadásul az idei versenyre is nagyon jól állunk már a jegyeladásokkal, arról nem is beszélve, hogy tavaly a Hungaroring volt a legfoglalkoztatottabb európai versenypálya a maga 220 értékesített napjával, és bízom benne, hogy ez idén sem lesz másként. Ráadásul mi úgy üzemeltetjük a pályát, hogy a létesítmény hozza a pénzt az államnak, nem pedig viszi, képes önmagát eltartani, holott az éves fenntartási költségek alaphangon elérik a több százmillió forintot – mondta az elnök-vezérigazgató.
Gyulay Zsolt nem titkolja, a harmadik szakasz valóban a szakmai álmokat takarja, ám többek között a tökéletesen modernizált, a brit nagydíjnak helyet adó silverstone-i pálya példája jól mutatja, mindenképpen ez a jövő. De ennek esetleges költségeiről kizárólag akkor érdemes majd beszélni, ha a fejlesztés az elképzelések és vágyak szintjéről a megvalósításéra kerülhet, úgy 2020–2021 körül. – Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy az országgyűlési választás közeledtével minden folyamat lelassul, de ha néhány héten belül nem születik meg a döntés, akkor legfeljebb a 2020-as F1-es futamra lehetünk készen az új lelátókkal – tette hozzá a Hungaroring Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!