Huszonnyolc év töretlen emelkedés

Lengyelország a kommunista rendszer utolsó éveiben olyan nyomorúságos gazdasági helyzetben volt, hogy itthon sajnálkozva gondoltunk rá. Ma a felzárkózók élén halad, sokrétű gazdasággal, amelyben a belföldi vállalkozások szerepe is igen jelentős.

POLAND-BUSINESS/ Fotó: Reuters

A hét végén általános választások voltak Lengyelországban, és az eddigi kormányzó erők kényelmesen megtartották többségüket. Érdemes megnézni, hogy áll a harminc éve velünk együtt rendszert váltó, az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó államok közül a legnagyobb gazdaságú ország.

Lengyelország lakossága, szemben az itthoni helyzettel, komolyan nélkülözött a 80-as években. A rosszul irányított kommunista rendszerre leginkább jellemző hibák majdnem úgy jelentkeztek, mint ma Venezuelában: a rossz hatékonyságú gazdaság a világpiacon, de még a keleti tömbben, a KGST-ben is nehezen eladható terméket gyártott, ennek következtében alig volt devizabevétele. Így importálni sem tudott, általános volt az áruhiány, miközben a lengyel fizetőeszközből, a zlotyból egyre többet nyomtattak, de ez nem segített a helyzeten.

Ahogy hiánygazdaságban lenni szokott, az államilag tiltott importot leleményes magánszemélyek kezdték intézni, piaci módon. Ehhez persze deviza kellett, aminek ki is alakult a feketepiaca. Ennek következtében az a néhány áruféleség (főleg ruhaneműk, textíliák), ami Lengyelországban is kapható volt, devizában igen olcsón lett, így érdemes volt őket külföldre vinni. Attól kezdve, hogy engedték a korlátlan külföldi utazást, úgynevezett lengyel piacok nőttek ki a földből. Nálunk is volt sok, szinte minden városban, de még Mexikóvárosban is virágzott egy.

Fotó: Reuters

A kommunizmus anomáliáit meglovagoló kereskedők tőkét halmoztak fel, sok esetben belőlük lettek az új rendszer vállalkozói, a többiek nyomorban éltek. Így jött el a rendszerváltás, amelynek során gyorsan kiépítették a piacgazdaság intézményeit, kedvező környezetet teremtettek ahhoz, hogy mindössze két év visszaesés után elkezdődjön a gazdasági növekedés 1992-ben. Az infláció még magas volt, hiszen ez a hiánygazdaságból a piacgazdaságra való átállás elkerülhetetlen velejárója, ám viszonylag hamar, már az ezredfordulóra az elvárt szintre (két-három százalékra) csökkent.

Ami nagyon lényeges: Lengyelországban végig vigyáztak arra, hogy ne bomoljon meg a gazdaság egyensúlya, ne szaladjon el a költségvetési hiány, ennek következtében a GDP-hez mért adósság sem nőtt: ma ugyanúgy 48 százalék körül van, mint a rendszerváltáskor. Ugyanez tette lehetővé, hogy az ország gazdasága – Európában egyedüliként – ne essen vissza a 2008-as válságban: ma ezt úgy mondanánk, hogy a lengyel gazdaság kevéssé volt sérülékeny. Ugyancsak jelentős szerepet játszott, hogy addigra komoly belső piac is kialakult, amely viszonylag kevéssé függött az importtól, köszönhetően a hazai erős ipari és szolgáltató szektornak.

Mindez lehetővé tette, hogy a visegrádi országok közül a rendszerváltáskor messze a legrosszabb helyzetben lévő ország utolérje a csoport átlagát mind az egy főre jutó nemzeti össztermék, mind a nettó átlagbérek tekintetében. Ma az utóbbi havi 880 euró, a szlovák szinttől kissé elmarad, a magyar szintet viszont meghaladja. Ez a szomszédos Németország 2400 eurójához képest ugyan még nem sok, de ha fennmarad a jelenlegi bérnövekedési ütem, akkor gyorsan folytatódik a felzárkózás.

Az egyetlen probléma, amely viszonylag sokáig fennállt, a munkanélküliség volt, nem véletlen, hogy 2004-ben, amikor Nagy-Britannia szinte egyedüliként megnyitotta munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott országok előtt, lengyelek milliói vándoroltak a szigetországba. Mára azonban a folyamat megállt, sőt jelentős a visszatérők aránya, miután otthon a vállalkozási környezet is kedvező, a munkabérek is gyorsan növekednek. A munkanélküliség az évtized elején csökkent, mára pedig, ahogy a térségben szinte mindenhol, munkaerőhiány alakult ki.