Hobbiból indult, egy esős délután kipattant ötletként az Alföld legújabb, helyi mezőgazdasági termékeket feldolgozó vállalkozása. A SzebKo Pálinkaház tulajdonosai tizenkilencre húztak lapot, amikor úgy döntöttek, eredeti hivatásukat egy időre jegelve, valami teljesen új dologba fognak. Mertek váltani, mertek vállalkozni a semmiből, bizonyítva azt, hogy az akarat, az elszántság, a tanulás, az elhivatottság eredményre vezethet.
Kocsis Istvánt (képünkön jobbra), a szentesi Horváth Mihály Gimnázium testnevelő tanárát hat éve meghívta egy végzős osztály, kísérje el őket háromnapos, ballagást követő kirándulásukra. Az idő nem kedvezett a szabadtéri programoknak, a beszélgetések, társasjátékok közben előkerült egy-két üveg pálinka is. A frissen érettségizett diákok osztályfőnöke, a magyar irodalmat tanító Szebeni Zoltán (képünkön balra) és a testnevelő tanár ekkor jöttek rá, hogy mindketten – a szentesi hagyományokhoz híven – saját gyümölcsöskerttel is rendelkeznek, s a termésből – szigorúan háztáji, kisüsti alapon – hobbiból megpróbálkoztak már a pálinkafőzéssel is.
A kulturált alkoholfogyasztás jegyében elemezni és kritizálni kezdték az általuk ismert párlatokat, aminek a végén arra jutottak: legjobb, ha saját receptjük és ízviláguk szerint próbálkoznak meg pálinkát főzni. A két tanár annyit beszélt erről, hogy tervüket meghallotta egy környékbeli befektető is, akinek ráadásul 15 hektáros almáskertje és ugyanekkora barackosa volt Szentes közelében, így adott volt a nyersanyag is. Összeült a két tanárral, s közölte velük, annyira tetszik a lelkesedésük, annyira jók a terveik, elképzeléseik, hogy hajlandó lenne tőkével beszállni az üzletbe, ha indítanának egy vállalkozást. A két tanár tanulni kezdett, hogy tudományos alapot is adjanak az elképzeléseiknek, és meggyőzték a családjukat, hogy ők is higgyenek ebben.
– Első körben ezt a tanári munka mellett akartuk megvalósítani, hiszen mind a ketten hivatásunknak éreztük az nevelést, ám falakba ütköztünk, azt sem engedélyezték, hogy egy-két éves fizetés nélküli szabadságra menjünk megméretni magunkat, így nagyot léptünk, felmondtunk – idézte vissza a kezdeteket Szebeni Zoltán, aki azért még ma is vezet egykori iskolájában diákszínpadokat, színjátszó köröket. – Mi is rájöttünk, hogy két lovat nem lehet egyszerre megülni, de egyszer még vissza fogok térni a katedrára. Istvánt is várják a tornateremben, az uszoda partjára vízilabdaedzőként, de most az új impulzus a fontos, a vállalkozásuk, a brand felépítése a cél.
