A lakosság magas, hatvan százalékot közelítő átoltottsága, a csökkenő fertőzésszám és a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása lehetővé tette, hogy a hazai vállalkozások lépésről lépésre visszatérjenek a korábban megszokott életükhöz. A koronavírus delta variánsának terjedése miatt elkerülhetetlennek látszik a járvány negyedik hulláma. Az OTP Bank elemzési központját irányító Tardos Gergely a magyar gazdaság helyzetét bemutató előadásában ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy
a hatékony védekezéshez ezúttal valószínűleg nem lesz szükség az életünket megbénító, a második és a harmadik hullámban tapasztalt lezárásokra.
A szakértő szerint a magyar GDP a tavalyi, öt százalék körüli visszaesést követően idén és jövőre egyaránt hatszázalékos ütemben bővülhet, ami azt jelenti, hogy a gazdaság teljesítménye már az év végén elérheti a járvány előtti szintet. Vagyis
most jobb helyzetben vagyunk, mint a 2008-as pénzügyi válság után, amikor öt év kellett a korábbi eredmények eléréséhez.
Igaz, az egy más természetű, strukturális krízis volt, most azonban a járvány egy időben csapott le mindenhol és mindenkire a világban.

Fotó: Kurucz Árpád
A munkaerőpiac is másként alakult a két válságban: 2008 után sokan veszítették el az állásukat, ezzel szemben a hazai gazdaság gyors felfutása és a dinamikus bérnövekedés miatt most már ott tartunk, mint 2018-ban és 2019-ben: egyre erősödő munkaerőhiány fenyeget.
A hazai infláció felpörgését számos tényező – például a nyersolaj drágulása, a kereslet-kínálati piac járvány utáni berobbanása és a forint gyengülése is – befolyásolta, de a jegybank nemrég megkezdett alapkamat-emelési ciklusa várhatóan folytatódik, ami jövőre visszaszoríthatja a pénzromlás mértékét az MNB által meghatározott célsáv felső szélébe, négy százalék környékére, majd az alá.
– Várakozásaink szerint az infláció csökken, de továbbra is magas marad. Arra számítunk, hogy a jegybank fokozatosan, havi 15 bázisponttal emeli az alapkamatot, ami jövőre eléri, majd meg is haladhatja a két százalékot. Ezzel párhuzamosan a jelenleginél erősebb forintárfolyammal számolunk – mondta Tardos Gergely.
Krisán László, a Széchenyi-kártya program koordinálásáért felelős KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az OTP közleménye szerint arról beszélt, hogy
új korszak kezdődik, amely már az újraindításról szól, és amelyben a cél az, hogy a nulla vagy nulla közeli kamatozású államilag támogatott hitelekkel a pandémiát követő zökkenőmentes újraindulásban segítsék a vállalkozásokat.
– A Széchenyi-kártya program közel húsz éve működik, működött a válságban, működött békében. Időálló, válságálló és mondhatjuk azt is, hogy kormányálló, hiszen ez a húsz év a kormányállóságot is mutatja – mondta Krisán László. A válságban a túlélés volt a cél, a vállalkozások elsősorban az életben maradásukat segítő, gyorsan elérhető hiteleket vették igénybe.