A múlt évet még a mindenkori mélypontja közelében záró hazai fizetőeszköz múlt héten mindjárt az első nap nekilendült, és masszív erősödésbe kezdett. A folyamat egész héten kitartott: az euróval szembeni év végi 370-el kapcsolatban 358 lett az érték, ami bő háromszázalékos erősödésnek felel meg. Mi lehet a folyamat oka, és tartós lehet-e?
A forint árfolyama a járvány idején meglehetősen hullámzó volt, ez azonban, legalábbis az első időszakot illetően, nem meglepő, miután
más valuták árfolyamát is mozgékonnyá tette a pandémia okozta gazdasági és pénzügyi sokk.
A forint helyzete talán annyiban volt kissé kedvezőtlenebb más régiós valutákhoz képest, hogy már a járványt megelőző két évben is gyengült az árfolyam, így lényegében mindenkori mélypontja közelében, az eurónkénti 335-340 forintos szint körül érte a járvány kitörése. Ekkor a hirtelen gyengülés során 370 lett az összeg, amit egy euróért adni kellett, majd erőteljes hullámzás következett 345 és 370 között, és ez a múlt évben is kitartott, ráadásul az év utolsó hónapjai a gyengülés jegyében teltek.
A viszonylag gyenge árfolyam már régóta nem tűnt indokoltnak, hisz a magyar gazdaság a járvány legnehezebb szakaszát követően hamar és gyorsan összeszedte magát, erős növekedés kezdődött, a munkanélküliség visszaesett, sőt a foglalkoztatottság évtizedek óta a legmagasabb lett. Jóllehet a költségvetés hiánya még magas, ez a gazdaság-újraindítási programok miatt szinte mindenhol így van, és csak átmeneti folyamat, így a devizaárfolyamra nincs érdemi hatása, és mindeközben a külkereskedelmi mérleg sem borult fel.
Mindezt figyelembe véve természetes folyamat lett volna, ha az árfolyam visszaerősödik a járvány előtti szintre, ez azonban nem következett be. Ennek egyik fő oka a megjelenő infláció és így az intézményi befektetők számára erősen negatívvá váló forintban elérhető reálhozam lehetett, de a devizaárfolyamot rövid távon sok más egyéb tényező befolyásolja, egy idő után azonban a fundamentumok törvényszerűen érvényesülni kezdenek.
