A FruitVeb szerint az idén kiegyensúlyozottan alakult a dinnyeár, ebben a szezonban sem katasztrofálisan alacsony, sem kiugróan magas árakkal nem lehetett találkozni.
A szakemberek úgy látják, hogy különösen azoknál a termelőknél alakulnak szépen az idei pénzügyi mutatók, akik az árak emelkedése előtt, még a tavalyi év vége felé be tudták szerezni inputanyagkészleteiket, és esetleg valamennyi felületen korai dinnyét is termesztettek. – Már most látszik, hogy sok helyen újra fog kötni a dinnye, ezért augusztusban még egy harmad vagy negyed termést lehet majd betakarítani, ha az időjárás megfelelően alakul, ami megmentheti a szezont azoknál a termelőknél is, akiknél a hozamok jelentősen visszaestek – olvasható a szakmaközi szervezet elemzésében.
Miközben a forróság alapos fejfájást és jelentős pluszmunkát okoz a termelőknek, a fogyasztást mi sem ösztönözhetné jobban, mint a 30 fok fölé emelkedő hőmérséklet.
Köztudott, hogy a görögdinnye iránti kereslet általában a hőmérséklettel egyenes arányban nő, vagyis minél melegebb van, annál több fogy a hűsítő termésből. A növekvő fogyasztás ugyanakkor úgy tűnik, az idén csak a belföldi piacra igaz, a nyugat-európai országokban, főként Németországban az elszálló rezsidíjak és élelmiszerárak miatt az emberek igyekeznek visszafogni a kiadásaikat, így zöldségre és gyümölcsre is kevesebbet költenek, mint korábban. A FruitVeb szerint ez a hatás Németországban már az év korábbi szakaszában megmutatkozott a szamócánál és a spárgánál is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!