A kulturális értékek ápolása és erősítése, a fiatal tehetségek támogatása kiemelkedő fontosságú az MVM Csoport számára. A Junior Prima Díj a hazai zeneművészet egyik legfontosabb kitüntetésévé nőtte ki magát az elmúlt 15 évben. Eddig összesen 150 kimagasló tehetséget ismertek el a díjjal, ők már több mint 1500 rangos elismerést nyertek nemzetközi zenei versenyeken. Sokan közülük mára a világ legjelentősebb hangversenytermeiben lépnek fel.
Idén Eszenyi Zsombor klarinétművész, Fröschl Éva Lilla kürtművész, Hartmann Domonkos Péter csellóművész, Hontvári Gábor karmester, Horváth Balázs jazz-zongoraművész, Oláh Patrik zeneszerző, Pellet Sebestyén zongoraművész, Rozsonits Ildikó zongoraművész, Tabajdi Ádám orgonaművész és Tuznik Natália operaénekes vehette át a fejenként kétmillió forint támogatással járó Junior Prima Díjat.
Tabajdi Ádám orgonaművészt többek között arról is kérdeztük, mit jelent számára az elismerés.
„A díj nagyon fontos megerősítés, pozitív visszajelzés arról, hogy a tevékenységem hozzájárul a magyar kulturális élet gyarapodásához. A szélesebb körű általános ismertségen és a koncertfelkéréseken túl azt remélem, hogy sikerül a közönségnek közvetlenebb, árnyaltabb képet kapnia arról, hogy hogyan gondolkodom a zenéről és a művészet szerepéről” – tudtuk meg az orgonaművésztől, aki elmondta azt is, hogy arra a legbüszkébb, hogy időről időre sikerül meghaladnia a saját határait.
„Egy művészember szakmai kibontakozását egész életében végig kell, hogy kísérje a fejlődés. Közvetett vagy közvetlenebb módon ehhez kapcsolódnak a – mondjuk úgy – »világi« sikereim, például a tanulóéveim a Párizsi Conservatoire-on, a Notre-Dame orgonista gyakornoki pozíciója, az egyéves rezidensi állásom Szapporóban, vagy az első díjam a Toulouse-i Nemzetközi Orgonaversenyen” – sorolta.
Tabajdi Ádám a szüleivel már kisgyermekként is rendszeresen részt vett a debreceni komolyzenei koncerteken.
„Életem első igazi klasszikus zenei élményét későbbre datálom, 13-14 éves lehettem, amikor Krystian Zimerman előadásában meghallgattam Chopin g-moll balladáját. A legjobban az nyűgözött le ekkor, hogy milyen összetett és sokrétű dramaturgiai gondolatok kifejezésére alkalmas a zene. Olyan érzésem volt, mintha egy Maupassant-novellát olvasnék, mégis százszor összetettebbnek hatott. Ehhez persze hozzátartozott Zimerman fantasztikus előadása és nagyon jellegzetes gesztikulációja. Emlékszem, akkoriban hosszú heteken át napi négyszer-ötször meghallgattam ezt a darabot.”
