Parragh László megismételte: nem azzal van a baj, hogy idejön egy kínai vagy egy német cég. – Miután ezek nem a magyarországi bankokból finanszírozzák a beruházásaikat, már eleve előnyben vannak. Ráadásul egy magyar vállalkozás még a beszállítói láncaikhoz sem tud csatlakozni, mert a kínai vagy német alvállalkozó köröket ver rá a versenyfutásban – fogalmazott.
Parragh Lászlónak felhívtuk a figyelmét arra az állításra, melyet Kandrács Csaba tett lapunk hasábjain. A jegybank alelnöke egy év eleji interjúban a többi között jelezte, hogy minden olyan államban tartósan magas szinten maradt az infláció mértéke, amelyekben az adott nemzeti bank túl korán engedte el a szigorú monetáris kondíciókat. Sőt emiatt azután újabb kamatemelési ciklus indítására kényszerültek.
– Mi korábban sem azt szorgalmaztuk, hogy „túl korai” legyen a kamatcsökkentés. Decemberben is azt mondtuk, hogy legyen kiszámítható és szorosan inflációkövető az ütem. Az infláció már sokkal nagyobb mértékben és gyorsabban csökken, mint az alapkamat. Ez látszott már decemberben is, a különbség azóta még nagyobb lett – fűzte hozzá a kamara elnöke.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!