Meghirdették a KKV Technológia plusz Budapest hitelprogramot, amely a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) pluszban 73 milliárd forint hitelkerettel rendelkezik – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hozzátette, a kedvezményes lehetőség minden cég számára nyitott, a beruházásnak Budapesten kell megvalósulnia. Elmondta, a beruházási hitel összege ötmillió és ötvenmillió forint között lehet, kamata nulla százalék.
Szeretnék, ha a hitelforrás nemcsak eszközberuházásra, hanem adott esetben ingatlankorszerűsítésre, elektromos járművek beszerzésére is kiterjedne – jegyezte meg az államtitkár.
Szabados Richárd a hitel feltételei közül kiemelte: a pályázó cégnek legalább egy üzleti évvel rendelkeznie kell, és legalább egy alkalmazottat foglalkoztatnia kell. A pályázatokat 2025 végéig lehet majd beadni, a támogatások az MFB Plusz pontokon igényelhetők – hívta fel a figyelmet.
Szabados Richárd hangsúlyozta, a gazdasági semlegesség keretében a kis- és középvállalatok fejlesztésére jó lehetőséget ad az uniós és hazai társfinanszírozásban megvalósuló Gazdaságfejlesztési és innovatív operatív program plusz, amelynek első prioritásán belül 450 milliárd forint áll rendelkezésre a kkv-k számára.
Felidézte, hogy az első fél évben már meghirdették a program első szakaszát, a KKV Technológia plusz hitel programot 155 milliárd forintos kerettel, amely a Budapesten kívüli helyszíneken nyújt támogatást.
A program budapesti kiterjesztése és a MFB-vel való együttműködés jól szolgálja azt a gazdaságfejlesztési irányt, amely révén jövőre mintegy háromszázalékos gazdasági növekedést szeretnének elérni Magyarországon – mondta az államtitkár. Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, az MFB valamennyi kkv mögött áll. Az MFB Pont Plusz hálózat 156 elérési pontot jelent országosan, ebből a budapesti lokációban 15 van. Az MFB elnök-vezérigazgatója kijelentette, felkészültek a KKV Technológia plusz Budapest hitelprogram végrehajtására október 28-ától nyílik meg a pályázat beadási lehetősége.