A klímaváltozás a világ egyik legsúlyosabb kihívása, amit az évente megrendezett klímakonferenciákon rendszeresen kiemelnek – derült ki az Oeconomus Gazdaságkutató elemzéséből. Mint írták, a legutóbbi, ENSZ Éghajlatváltozási konferencián (COP29) a résztvevők abban állapodtak meg, hogy a fejlett országok 2035-ig évente 300 milliárd dollárt biztosítanak a fejlődő országok számára a klímaváltozás hatásainak kezelésére. Míg az EU kibocsátása csökkenő tendenciát mutat, más régiók, például Kína és India, továbbra is növelik a kibocsátásukat.

Ennek ellenére számos elemzőintézet úgy véli, hogy a probléma hatékony kezeléséhez ennek az összegnek a négyszerese lenne indokolt. A fejlődő országok a kapott támogatást várhatóan két fő célra fordítják majd: felkészülésre, ami olyan projekteket jelent, mint az extrém időjárásnak, például árvizeknek ellenállóbb házak és utak építése, vagy új gátak létrehozása aszály idejére, amilyen idén sújtotta például Dél-Afrikát. Emellett a kritikus ágazatok, például a mezőgazdaság fenntarthatóbbá tételére is nagy hangsúlyt fektetnek. A kibocsátás csökkentése érdekében a támogatásból nap- és szélenergia-rendszereket, valamint más megújuló energiaforrásokat telepítenek, továbbá az ipari szennyezés mérséklésére törekednek.
Régóta napirenden van a téma
Bár a klímaváltozás elleni fellépés már évtizedek óta napirenden van, a figyelem valódi középpontjába csak az elmúlt 5-10 évben került, legfőképpen a párizsi konferencián tett ígéreteknek köszönhetően. Ezt jól tükrözik a Google statisztikái is, amelyek megmutatják, hogy az ezzel kapcsolatos kifejezések népszerűsége az elmúlt öt évben jelentősen megugrott, főként a globális nyugati régióban. Ez nem véletlen, hiszen mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok komoly lépéseket tett saját szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére. A kérdés csak az, hogy mindez milyen áron valósítható meg és hányan tartják be az ott tett ígéreteiket.
Globális és európai kibocsátási viszonyok
2024-ben a globális szén-dioxid-kibocsátás körülbelül 37 milliárd tonna lesz, ami újabb 2 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ebből – a korábbi trendek szerint – az Európai Unió országai hozzávetőleg 3,3 milliárd tonnáért felelhetnek, ami a világ teljes kibocsátásának nagyjából 9 százalékát teszi ki. Ez az arány az elmúlt évtizedekben átlagosan csökkent, köszönhetően a zöldideológia térhódításának és a bevezetett szabályozásoknak, amelyek folyamatosan a megújuló energiák felé terelték az ágazatokat.