Kiderült, mennyi autópálya-matrica kelt el az idei évre, meg fog lepődni

Éves e-matricát már csak két napig lehet vásárolni.

2025. 01. 29. 10:48
Kétszer három sávosra bővülhet az M3-as autópálya Gyöngyösig

illusztráció 

MTI/Krizsán Csaba
Illusztráció Fotó: MTI/Krizsán Csaba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlekedők 1,4 millió darab éves autópálya-matricát vásároltak az idei évre a tavaly decemberi előértékesítési időszakban és idén január 28-ig. Ennek 28 százaléka országos, 72 százaléka pedig vármegyei jogosultság – közölte saját adatai alapján a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

A közlemény szerint ez azt jelenti, hogy a tavalyi évre vásárolt évesmatrica-mennyiség hatvan százalékát még nem vették meg a közlekedők. Kiemelték, hogy akik 2025-ben is éves e-matricában gondolkodnak, azoknak már csak január 31-ig van idejük a jogosultság beszerzésére, mert a tavalyi éves matricák érvényessége pénteken lejár. 

Jelezték ugyanakkor, hogy a NÚSZ Zrt. tapasztalatai szerint ezt nagyon sokan hagyják az utolsó pillanatra: míg 2023-ban mintegy 245 ezer, 2024-ben 267 ezer darab éves jogosultságot vettek a közlekedők január utolsó két napján. 

Arra is felhívták a figyelmet, hogy január utolsó napja a korábban igénybe vett mentességek és a mozgáskorlátozottak számára elérhető részleges díjkedvezmény megújításának határideje is egyben. A szükséges kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz (járási hivatal, kormányablak) kell benyújtani. A mentességi körbe olyan járművek tartoznak, mint a hazai rendvédelmi szervek által üzemben tartott vagy a megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek. A kedvezményt – a részleges díjmentességet – pedig a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak vehetik igénybe. Fontos tudni, hogy a január 31-i határidő csak a mozgáskorlátozottakat érinti. A nagycsaládosoknak nem szükséges a bejelentést évente megújítani, mert számukra a kedvezmény igénybevételének jogosultsága legfeljebb azon évet követő év január 31. napjáig hatályos, amíg a családi pótlékban részesülő személy legalább 3 gyermek után részesül családi pótlékban – közölte a NÚSZ Zrt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.