A boltos felelőssége is, ha az eladón nincs maszk

Mostanra egyetlen szabály maradt érvényben: az arcmaszk, illetve az arcot takaró védőeszköz kötelező viselése a boltokban.

2020. 06. 18. 13:30
null
20020323 Budapest bolt vásárlás Koronavírus illusztráció Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékezetes, a járvány elleni védekezés részeként hozták az intézkedést, március 28-án lépett életbe az idősek 9–12 órai idősávja. Köztudott, hogy más rendelkezések is érvényben voltak ugyanezen célból, mint a távolságtartás betartása, illetve az iparcikkboltok bezárása 15 óra után, valamint később az a szabály, hogy nem lehet látogatni bizonyos termékkörű üzleteket – idézte fel a Magyar Nemzetnek az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára annak kapcsán, hogy csütörtöktől megszűnt az idősek vásárlási idősávja. Vámos György kiemelte, hogy mostanra egyetlen szabály maradt érvényben: az arcmaszk, illetve az arcot takaró védőeszköz kötelező viselése a boltokban.

– A maszk használatát a korlátozások enyhítésével együtt vezették be. Vidéken május 4., a fővárosban május 18-án nyithattak újra a boltok, azóta érvényes a megfelelően takaró védőeszköz használata, ahogy azt is akkor vezették be, hogy kötelező a másfél méteres távolságtartás a boltokban sorálláskor, illetve az eladótérben történő vásárláskor mindvégig – mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy a friss rendelet megszüntette a kötelező távolságtartást is, viszont továbbra is érzékelhető a kormány óvatossága a lakosság biztonsága érdekében.

– Továbbra is tanácsos megfontoltan viselkedni a boltokban, a maszkot pedig mindenkinek kötelezően hordani kell

– jegyezte meg a főtitkár.

Felkapaszkodik a fogyasztás

Mint mondta, a bolti forgalmi adatok ismeretében elmondható, hogy a márciusi rohamok után a vásárlók körültekintőbben térnek vissza a hagyományos üzletekbe, vagyis lassan erősödik vissza a fogyasztás, ezért is volt észszerű most kivezetni az idősávot. Rámutatott: az erős első negyedévet követően az áprilisi mélypont után májusban már felfelé kapaszkodott az értékesítési mutató, a nyáron pedig további enyhe növekedéssel számol a piac. Az év egészét tekintve akár elérhetjük az előző év kiskereskedelmi volumenét, ezzel együtt bizonyos áruterületeken nagyobb lesz a mínusz, másutt pozitívabb lesz az eredmény. A jelentősebb tömeggel a kereskedelmi egységekben az év végén lehet számolni – tette hozzá a főtitkár.

Az eladónak, pénztárosnak is viselnie kell

Vámos György kiemelte: az érvényes előírás szerint nemcsak a vásárlóknak, hanem a bolti dolgozóknak is kötelező maszkot viselniük a munkájuk során. Ennek kapcsán fontos tudni, hogy a kereskedőnek nincs jogosítványa arra, hogy a vásárlót kitiltsa a boltból a maszk hiánya miatt vagy kötelezze annak viselésére, de figyelmeztetnie kell a vásárlót a szabályra, amellett, hogy felirat is jelzi minden üzletben, hogy az arcmaszk viselete kötelező. – Hogy a bolti dolgozó visel-e maszkot, az a személyes felelősség mellett a kereskedő felelőssége is. Ha a vásárlónak problémája van az üzletben, például hiányolja a védőfelszerelést az eladón, pénztároson, akkor panaszt tehet az üzletvezetőnek. A szóbeli panaszokat általában meg kell próbálni a helyszínen kezelni – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Szükség szerint

– Már a piaci szereplők körében és a vásárlók részéről is felmerült a kérdés, hogy meddig lesz kötelező a maszkviselés – folytatta Vámos György. – Nyilvánvaló, hogy ez a járványveszély függvénye, amelyet időről időre felülvizsgálnak a járványügyi szakemberek, de látni kell, hogy nem csupán a kereskedelemben maradt védekező intézkedés, hanem például a vendéglátásban is, ahol ugyancsak előírás a maszk a dolgozóknak, amelyet ezenkívül a tömegközlekedési eszközökön is hordani kell – mondta.

Minden zárt terű üzletben

A főtitkár megjegyezte azt is, hogy a rendelkezés pontos értelmezése szerint – mérettől és termékkörtől függetlenül – valamennyi, zárt eladóterű, épületben lévő üzletben kell maszkot viselni, a nyílt területen lévő piacokon viszont nem. Vagyis például az élelmiszer-kereskedéseken kívül a trafikokban, gyógyszertárakban és még a benzinkutak shopjában is viselni kell a védőfelszerelést a vevőnek és az eladónak is.

Kitért rá, hogy az aktuális rendelet csak a kereskedelmet és a vendéglátást említi, más típusú szolgáltatóhelyet, mint például a postákat, bankfiókokat nem szabályoz.

Valamennyi bent tartózkodónak kötelező a maszkviselés
Fotó: Bach Máté

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.