A mennyiség csapjon át minőségbe

A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez – erről beszélt lapunknak az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László kitért arra, hogy az adómérséklés mellett a munkahelyteremtés is lényeges szerepet játszott az elmúlt évek gazdasági növekedésében. Úgy vélekedett: az államnak továbbra is támogatnia kell a munkahelyek létrejöttét, de most már leginkább olyan munkaerőpiaci programokat kell indítania, amelyek javítják a hatékonyságot, segítik az innovációt, vagyis lendítenek az ország versenyképességén.

Jakubász Tamás
2019. 12. 03. 5:45
null
Az ÁSZ elnöke szerint az államnak továbbra is támogatnia kell a munkahelyek létrejöttét Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfrissebb adatok szerint augusztus és október között 4,52 millió foglalkoztatottat tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal. Az érték 18 ezer fővel volt magasabb, mint tavaly, a foglalkoztatási ráta pedig hetven százalék fölé szökött.

– A számok alapján azt mondhatjuk, lényegében kialakult idehaza a munkaalapú társadalom. A kérdés most az: hogyan tovább a munkahelyteremtés ügyében – hangsúlyozta lapunknak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, amikor arra kértük, jelölje meg a következő időszak fontos feladatait.

Az ÁSZ elnöke szerint az államnak továbbra is támogatnia kell a munkahelyek létrejöttét
Fotó: Kurucz Árpád

A felvetés megválaszolása előtt Domokos László megjegyezte: a Számvevőszéknek törvény szabja feladatul, hogy olyan elemzéseket, tanulmányokat is készítsen, amelyek az összefüggések, a gazdasági kölcsönhatások, a kialakult helyzet tárgyszerű értékelésével támogathatják az állami döntéshozók munkáját.

– Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a magyar gazdaság eredményeiben meghatározó jelentősége van a foglalkoztatás bővülésének – jelentette ki az elnök, majd egy friss ÁSZ-elemzés következtetéseire támaszkodva azt mondta: a munkahelyteremtés és a foglalkoztatásbővítés állami támogatásában a mennyiség helyett immár a minőségre kell helyezni a hangsúlyt.

Domokos László magyarázatként kifejtette: az elmúlt években nyilvánvaló módon az volt a legfontosabb, hogy minél több ember tudjon elhelyezkedni, ezért pedig nem egy esetben egyedi beruházásokat is támogatott közpénzből az állam. Az ÁSZ vezetője szerint mára a helyzet annyiban megváltozott, hogy inkább a tudásintenzív, a magas hozzáadott értékkel bíró ipari és szolgáltatási területek dotálása célszerű.

– A gazdaság növekedését most már elsősorban olyan munkahelyteremtési programokkal lehet segíteni, amelyek az innovációt, a fejlesztést jutalmazzák, továbbá javítják a vállalkozások hatékonyságát – mondta –, ezek a tényezők kellenek ugyanis ahhoz, hogy Magyarország versenyképesebb lehessen.

– A gyakorlat azt mutatja, hogy a versenyképesség a fizetéseknél is meglehetősen fontos kérdés. Megfelelő tudású és kellő létszámú szakember nélkül világszínvonalú termelés nem igazán képzelhető el – vetettük közbe, amire Domokos László úgy válaszolt: a bérkérdés vizsgálatakor az adóügyekről is említést kell tenni, majd azzal folytatta, hogy az állam rendelkezésére álló anyagi erőforrásokat körültekintő módon kell felhasználni. A mindenkori kiadások rendezésétől vagy az adósságok törlesztésétől nyilvánvalóan nem lehet eltekinteni, ugyanakkor be is kell fektetni a jövőbe.

– A munkát terhelő adók csökkentése az ilyen befektetések közé tartozik – fogalmazott az ÁSZ elnöke, hozzátéve: ez a befektetés igen szép kamattal, megtérüléssel kecsegtet. A munkára rakódó közterhek mérséklése ugyanis az egyik legkiválóbb eszköz ahhoz, hogy az állam vállalkozásra, tervezésre, beruházásra sarkallja a magánszemélyeket, a gazdasági szereplőket.

– Emiatt egyetértek a személyi jövedelemadó csökkentésével, miként reálisnak tartom, hogy az szja jelentős mérsékléséhez 2021-ben hozzákezdjen a kormányzat – húzta alá Domokos László. Az elnök az egy számjegyű szja-ról is támogatóan szólt – vagyis arról, hogy a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsát legalább kilenc százalékra mérsékelje a törvényhozás.

Az ÁSZ vezetője összegzésképpen úgy vélekedett: egy nagyobb tehercsökkentés érezhetően lendíthetne az ország versenyképességén, ugyanakkor nyilvánvalóan oda kell figyelni a költségvetésből kieső bevételek fedezetére is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.