Elmérgesedni látszik a bérvita a Spar üzletláncnál. Miután lapunk megírta, hogy felügyeleti eljárást kezdeményeztek az alapbérek jogszerűtlen megállapítása miatt, össztűz alá vették a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) tisztségviselőit a multinacionális kereskedelmi cég képviselői, mondván, hazugságokat állítanak a sajtónak, a hivatali feljelentés miatt pedig súlyos következményeket helyeztek kilátásba.
– Hetek óta vegzálják a képviselőinket az üllői logisztikai bázison, amióta jeleztük a problémát a munkáltatónak. Ezúttal azt a fenyegetést kapták, hogy amennyiben jogorvoslatot követelünk, és nem állunk le az ügyben, a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot a Spar áruházlánc – mondta a Magyar Nemzetnek a KDFSZ elnöke.

Fotó: Bach Máté
Bubenkó Csaba hozzátette: azt is kilátásba helyezték a Spar helyi vezetői, hogy a magyar munkavállalók helyett majd a kisebb fizetéssel is megelégedő ukrán, román vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba dolgozni.
Kérdésünkre Pál Péter, a KDFSZ jogásza elmondta: hamarosan kezdődik a munkaügyi felügyeleti eljárás, erről az illetékes kormányhivatal tájékoztatta az ügyvédet. Emellett adóigazgatási hatósági eljárást is kezdeményeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a kormányrendeletben előírt garantált bérminimumnál alacsonyabb alapbérek miatt, amelyek után vélhetően nem a megfelelő összegben teljesítette a munkáltató a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adó- és járulékkötelezettségeket.
Az ügyvéd szerint az sem jogszerű, hogy cikkünk megjelenése után név szerint megnevezték a Spar üllői bázisán összehívott állományi gyűlésen azt a munkavállalót, akinek ügyében már felszólítást küldtek a cégnek.
– Adatvédelmi szempontból aggályos lehet ez az eljárás – mondta, majd úgy folytatta: emiatt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál és az adatvédelmi hivatalnál is bejelentést tesznek. Azóta ráadásul újabb munkavállalók ügyében küldtek ügyvédi felszólítást a Sparnak, mert többeket érint a bérvita, és valamennyiük képviseletét vállalja a KDFSZ.