Lemondott a vezető a dolgozók érdekében

A baloldali fővárosi városvezetés kényszerítette lemondásra a koronavírus elleni védekezés legnehezebb időszakában a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnökét. Szalai Piroska vezetésével a közalapítvány kimagasló eredményeket ért el nemzetközi összevetésben is. Kerpel-Fronius Gábor, az átláthatóságért felelős főpolgármester-helyettes ennek ellenére kérte fel Szalai Piroskát a távozásra. Kikötötte: ha ezt nem teszi meg, az alapítvány nem jut hozzá a néhány héttel korábban megítélt fővárosi támogatáshoz, így a dolgozók fizetés nélkül maradtak volna.

Nagy Kristóf
2020. 06. 26. 6:05
null
Kerpel-Fronius és Karácsony „ellenfélként” a baloldali előválasztáson. A zsarolástól se riadnak vissza Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi munkavállalók megélhetését nem csak a koronavírus terjedése és a korlátozó intézkedések sodorták veszélybe az elmúlt hónapokban: úgy tűnik, Budapest baloldali városvezetése az emberek növekvő kiszolgáltatottságát is saját politikai céljai elérésére próbálta felhasználni. Ennek következménye, hogy minden előjel nélkül lemondásra kényszerült az európai uniós összevetésben is messze eredményes, a vállalkozások mikrohitelezésével és az innovatív cégek eredményes támogatásával foglalkozó Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke, akit tisztségére az előző városvezetés nevezett ki 2013-ban. Szalai Piroska (képünkön) a Magyar Nemzetnek elmondta: Kerpel-Fronius Gábor átláthatóságért felelős főpolgármester-helyettes azzal kereste meg áprilisban, ha nem mond le a kuratórium elnökségéről, akkor a főváros nem folyósítja a februárban, közgyűlési határozattal megítélt támogatást.

Nyomás alatt

– Nem volt más választásom, mivel a februárban vita nélkül jóváhagyott támogatás befagyasztásának, a folyósítás esetleges elhúzódásának az lett volna a következménye, hogy az alapítvány munkavállalóinak nem tudtunk volna fizetést adni. A munkavállalók anyagi biztonsága érdekében ezért lemondtam a kuratórium elnökségi tisztségéről. Meglepett ugyanakkor az átláthatóságért felelős főpolgármester-helyettes megkeresése, mivel korábban nem érkezett a Karácsony Gergely vezette fővárosi döntéshozóktól olyan visszajelzés a BVK-hoz, amely a tevékenységünket kifogásolta volna, sőt a közgyűlés februárban egyhangúlag elfogadta a beszámolónkat – hangsúlyozta Szalai Piroska.

Kerpel-Fronius és Karácsony „ellenfélként” a baloldali előválasztáson. A zsarolástól se riadnak vissza
Fotó: Kurucz Árpád

A kormánypárti fővárosi képviselők egybehangzó véleménye szerint súlyos politikai nyomásgyakorlást követően, kényszerből távozott Szalai Piroska. A ráhatás tényét ráadásul Kerpel-Fronius sem utasította vissza. A fideszes politikusok az átláthatósági főpolgármester-helyettestől a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén egyrészt azt szerették volna megtudni, mi indokolja a vezetőváltást, illetve úgy vélték, az eljárás, tehát Szalai Piroska lemondatása miatt felmerülhet a zsarolás büntetőjogi vádja is.

Hasznos vagy sem?

A Momentum politikusa szűkszavú válaszában kiemelte: úgy látják, a közalapítvány tevékenysége nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem segíti hatékonyan a fővárosi vállalkozások fejlődését. Emlékeztetett: már novemberben hivatalos mérőszámokat, kimutatásokat kért be, ezt követően pedig még részletesebb adatokat. Kerpel-Fronius Gábor szerint ugyanakkor nem sikerült bebizonyítani a fővárosi vállalkozásokra gyakorolt hasznosságot.

Karácsonyi módszer. Sajátos módon válik meg a nemkívánatos személyektől a fővárosi vezetés
Fotó: Teknős MIklós

A közgyűlésen – a főjegyző hozzájárulásának hiányában – nem lett kiosztva Szalai Piroska levele. A közgyűlési tagoknak szánt levélben kifejti: mind telefonos, mind írásos megkeresések érkeztek az átláthatóságért felelős főpolgármester-helyettestől, holott április előtt nem érzett ilyen jellegű nyomásgyakorlást, ellenállást a baloldali városvezetés részéről. A BVK leköszönő kuratóriumi elnöke megerősítette, nem önszántából távozott, hanem a városvezetéstől érkező diktátum hatására, vagyis lemondására kizárólag az alapító, tehát a fővárosi önkormányzat kifejezett felkérésére került sor. Felidézte: a városvezetés tudomására hozta, más vezetőséggel kívánja tovább vinni a BVK-t. Ám a főváros világossá tette, nincs olyan jogi forma, lehetőség, amellyel garantálható lenne a közalapítvány működésének fenntartása Szalai Piroska kuratóriumi elnöksége mellett.

Trükkös megoldás

A fideszes képviselők nyomására Karácsony Gergely engedélyezte Szalai Piroska közgyűlési meghallgatását. A közgyűlés előtt Szalai Piroska visszautasította a BVK tevékenységére vonatkozó bírálatokat, kiemelve, hogy Európában a közalapítvány az egyetlen, amely megszerezte a mikrohitelezésben és az innovatív vállalkozásfejlesztésben is a legmagasabb minősítést.

Kerpel-Fronius Gábor vélhetően azért élhetett a súlyos nyomásgyakorlás eszközével, mert az alapítványokra, egyesületekre eltérő szabályozás vonatkozik, mint a vállalkozásokra, és csak így tudta elérni, hogy megüresedjen az elnöki szék a Magyar Nemzet által megkérdezett jogi szakértők szerint. Úgy vélték, ez azt is igazolja, Szalai Piroska szakmai munkáját nem tudta megtámadni a baloldali városvezetés. Emlékeztettek: az alapítvány elnökét az okirat szerint a főváros nevezi ki, ám visszahívására csak abban az esetben van lehetőség, ha jogerős bírói ítélet mondja ki, hogy visszaélés, szabálytalanság történt az alapítványnál. A kuratórium tagjait ugyanakkor komoly felelősség terheli az elszámolással, működéssel kapcsolatban. Az alapító ugyan megfogalmazhat elvárásokat, ám a kuratórium a döntéshozó szerv, így ráhatása csak a költségvetési támogatáson keresztül lehet. A közgyűlés kormánypárti képviselői azt sem értették, miért kellett a járványhelyzetben ilyen döntést meghozni. Kerpel-Fronius kiemelte: a korlátozások miatt maga kérte Szalait, hogy június 30-ig töltse be tisztségét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.