Aggódnak a zárt légterű kereskedelmi egységekben naponta huzamosabb ideig tartózkodó munkavállalók amiatt, hogy az újra beköszöntő vírushullámban meredeken nő a fertőzöttek száma. Ám miközben erősödik a koronavírus elleni fellépés, sokan azzal sincsenek tisztában, hogy például a napi bevásárláskor, az utcán, a munkahelyen, de még az otthonában is mindenki folyamatos résztvevője az országos védekezésnek. A hét végén még mindig sokfelé úgy tapasztalták a boltokban, hogy a vásárlók közül többen szabotálják a nyilvános helyekre, üzletekre előírt szabályozást, különösen a kötelező maszkviselést.

Fotó: Bach Máté
– Fel kell emelnünk a hangunkat, mivel a nyitástól zárásig több ezrek által felkeresett kiskereskedelmi egységekben is növekvő arányban jelentkezik a lakossági kiszolgálás résztvevőit, illetve a betérő vásárlókat fenyegető kockázat. Még ott tartunk, hogy a higiéniai óvintézkedések, a gyakori fizikai fertőtlenítések ellenére is
folyamatos a boltokban tartózkodók kitettsége a vírusfertőzésnek, de még az áruházon kívül is adódhat kérdéses kontaktus, ezért legalább a parkolóig ne vegyük le a maszkot, a buszon pedig eleve kötelező a viselet. Nehezít a bolti helyzeten a hétvégi, munka utáni tömeg, de főleg a fegyelmezetlen maszkviselés, illetve a távolság be nem tartása, és persze az elmaradt kézmosás is ide tartozik
– hívta fel a figyelmet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.
Komolyabb fellépés kell
Bubenkó Csaba elnök jelezte: elérkezettnek látják az időt arra, hogy a kereskedelmi területről is rendőri, hatósági segítséget kérjenek a májusban előírt kötelező maszkviselet érvényesítéséhez, mert akik még most sem hisznek a többi országban is egyre terjedő jelenségnek, azok az eladóval, biztonsági őrrel történő vitánál határozottabb eszközzel, például a törvény erejével győzhetők meg.
– A nyáron sokan úgy álltak a Covidhoz, hogy az a sikeres első védekezési időszakban elmúlt, és már nem fenyeget többé a veszélye. Ők most nehezen hiszik el, hogy tényleg itt a második hullám, de olyanok is vannak, akik hiúsági kérdést csinálnak a maszkkötelezettségből – jegyezte meg.

Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Fehér Gábor
– Pedig a maszk a legenyhébb korlátozás, amit már csak olyan lépések követhetnek, amelyek hosszabb távon megterhelők. Tisztában vagyunk vele, hogy a rendőrök nem tudnak mindenütt egyszerre jelen lenni. De bízunk abban, hogy közös erővel nagyot léphetünk előre, ha alkalomszerűen, még a boltok bejárata előtt országszerte szigorú ellenőrzések történnének, amivel már eleve ki lehetne emelni a vásárlótömegből a szabálytalankodókat, akik így már nem jutnának be a zárt részbe, a többi ember közé. Péntek óta a vasúti tömegközlekedésben is a rendőrség közreműködésével tartják a rendet – emlékeztetett.