Több mint százmilliárd forint a nyugdíjasoknak

A következő hónapokban két alkalommal is külön összegekhez jutnak a nyugdíjasok. Az idősek november elején kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelést, a jövő év elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege érkezik meg a címzettekhez – mondta lapunknak a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András hozzátette: a két juttatás pár hónap alatt összesen 125 milliárd forintot jelent a nyugdíjasoknak.

Jakubász Tamás
2020. 11. 07. 6:55
20200610 Budapest A társállatok közelsége enyhíti a magányt A macskák például sokat segíthetnek az időseknek. fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyobb összeg érkezik a nyugdíjasokhoz postán vagy átutalással november elején. – A következő napokban kapják kézhez az érintettek az úgynevezett kiegészítő nyugdíjemelés összegét – mondta lapunknak a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András államtitkár magyarázatként kifejtette: a nyugdíj-kiegészítés akkor jön szóba, ha az első nyolchavi adatok alapján az infláció becsült éves mértéke magasabb az év eleji nyugdíjemelésnél. – A 2020-as költségvetés tervezésekor 2,8 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számoltunk, így januárban ennyivel emelkedtek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Az első nyolchavi adatok alapján ugyanakkor a Pénzügyminisztérium szakemberei arra jutottak, hogy négy százalék lehet a várható nyugdíjas fogyasztói árnövekedés, a kormány emiatt 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről határozott – mondta az államtitkár. Hozzátette: a kiegészítést januárig visszamenőleg, egy összegben kapják meg az arra jogosultak, az aktuális nyugdíjukkal egy időben. Az érintettek együttesen 47 milliárd forinthoz jutnak így.

Nyugdíj: plusz összegeket hoz hamarosan a postás. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A közeljövőben újabb soron kívüli kifizetéssel számolhatnak az idősek, a jövő év elején ugyanis megérkezik a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege. – A 13. havi nyugdíjat négy lépcsőben állítja vissza a kormány – jegyezte meg Tállai András –, mégpedig a következőképpen. Jövőre negyedhavi összeget kapnak kézhez az időskorúak, aztán, 2022 elején félhavi összeg jár a nyugdíjasoknak, a 2023-as kifizetés háromnegyed havi summának felel majd meg. 2024-ben a folyamat a végére ér, akkor a havi nyugdíj teljes összege eljut a jogosultakhoz. – A 13. havi nyugdíjjal azután minden esztendőben teljes összegben számolhatnak az idősek – mondta a miniszterhelyettes, aki külön hangsúlyozta: a kormány válságidőszakban is előteremti a fedezetet rá, hogy visszaadja azt a juttatást, amit annak idején Gyurcsányék elvettek. Tállai András megjegyezte, a 13. havi nyugdíj kezdőösszegeként jövőre 77-78 milliárd forinthoz jutnak az időskorúak. – Ezenkívül – tette hozzá az államtitkár – jövőre már jelentős gazdasági növekedéssel számol a kormány, olyannal, amely ­nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőséget ad. Erre a célra 2021-ben 53 milliárd forintot tett félre a kormány.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.