Egyre több a diákigazolvánnyal történő visszaélés
Mind többen élnek vissza a diákigazolványokkal, leginkább utazáskor. A diákigazolványt érvényesítő matricát az internetről vagy kéz alól kevesebb, mint tízezer forintért lehet beszerezni.

Kanyargós út vezet Tiszafüredtől Kócsújfaluig. Az út mentén jobbról-balról lápos terület, nád, szántóföld, nyárfák, nyírfák és sokféle madár kísérte utamat. Ötvennégy évvel ezelőtt, 1950. június 23-án kezdődtek a legnagyobb magyarországi kitelepítések az

A MÁV az elégtelen állami támogatás miatt megszűnő járatok listáját szeptember elején állítja össze.


Elhalasztják a MÁV Kórház dolgozói a szerda reggelre meghirdetett sztrájkot – adta hírül a Magyar Rádió.

Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a motoros, aki egy vonat oldalának ütközött Békéscsaba közelében.

Szerdától sztrájkkal is kész vagyunk harcba szállni az igazunkért – közölte Viziné Bercsényi Gizella, a MÁV Kórház Önálló Szakszervezetének elnöke, aki szerint jottányit sem haladt előre a munkáltatóval való egyeztetés szombaton, már csak azért sem,

Nem közeledtek az álláspontok a MÁV Kórház vezetése és a szakszervezet sztrájkbizottsága között a hétfői egyeztető tárgyaláson. Elképzelhető, hogy a kórház dolgozói szerdán sztrájkba lépnek.

A demonstrációt megelőző egyeztető tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. A MÁV Kórház megbízott főigazgatója, Tallós Imre ugyanis szabadságra ment. Az önálló szakszervezet és a kórház vezetése között holnap folytatódnak az egyeztető tárgyalások.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.