Megállapodott a MÁV a vasutasok béremeléséről
A béremelésben olyan, a vasút működése szempontjából meghatározó munkakörök munkavállalói részesülnek, mint például a forgalmi szolgálattevők, a vezető jegyvizsgálók, valamint a mozdonyvezetők.
A Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train építése miatt hétfőtől csaknem egy hónapra lezárják a Sándorfalvi úti vasúti átjárót – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-t.

Öt éven belül mintegy 1700 milliárd forint értékben fejleszti a kormány a vasúti közlekedést – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Hatástalanították a világháborús bombát, a lakók visszatérhetnek otthonaikba – közölte a fővárosi kormányhivatal szombat délben a honlapján.

Ma hatástalanítják a Magyar Honvédség tűzszerészei a Rákospalota-Újpest vasútállomásnál talált második világháborús bombát. A rendőrség mintegy 200 méter sugarú körben kiüríti a IV. és XV. kerület érintett részeit.


A miniszter szólt arról is, hogy a kormány 2010-ben szétzilált, jelentős adóssággal terhelt vasutat örökölt, ezt követően 2014-2015-re áttekinthetővé tették a MÁV szerkezetét

A forgalomkorlátozás bomba hatástalanítása miatt lesz, amit a vasútállomás felújítási munkálatai során szerdán találták.

A MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központ 248 végzős hallgatója tett esküt pénteken a 69. Vasutas napon a Vasúttörténeti Parkban.

A 100 kilogrammos, kilőtt állapotú, gyújtóval felszerelt szovjet típusú betonromboló gránátra a vasútállomás felújítási munkálatai során szerdán találtak rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.