Por, panoráma, Afrika – ilyen az idei EFOTT
Az EFOTT harmadik napjánál járunk, és eddig úgy tűnik, hogy a fesztiválhangulat a meleg miatt sem lankad, sőt.
Műszaki hiba miatt jelentős késéssel közlekednek a vonatok a Budapest–Pécs vasútvonalon – közölte a Mávinform sajtóügyletese csütörtök délután.

Kisebb baleset történt a Déli pályaudvaron, két mozdony súrolta egymást, emiatt több vágányt lezártak.

Személyautóval ütközött egy vonat Kecskemét határában csütörtökön reggel, a gépkocsivezető a helyszínen meghalt.

Halálra gázolt egy kerékpárost a Kiskunfélegyháza és Petőfiszállás közötti vasúti átjáróban egy vonat szerda este. Az érintett szakaszon szünetel a vasúti közlekedés.

Kigyulladt az összehordott szemét és gumi a XVI. kerületi Rákospatak utcában, a Rákosrendező vasútállomás közelében, személyi sérülés nem történt – tájékoztatott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden.

Lassabban járnak a vonatok Kaposfüred és Várda között, mivel ismeretlenek vasúti síneket rögzítő csavarokat loptak el – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Személyvonat és autó ütközött össze egy vasúti átjáróban hétfő este Nyírmihálydinál; a gépkocsiban utazó két ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Leszakadt a felsővezeték a Vecsés és Üllő közötti vasútvonalon vasárnap reggel, ezért az erre közlekedő vonatok utasai 15-20 perc késésre számíthatnak.

Műszaki hiba miatt jelentős, akár 40-50 perces késéssel közlekednek a vonatok szombat délután a ceglédi, illetve a szegedi vonalon – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.