Egy feltörekvő űrtechnológiai startup, a GRU Space vállalkozott rá, hogy felépíti az első szállodát a Hold felszínén: már most elővételben árusítják az utat.
A GRU Space, azaz Galactic Resource Utilization (Galaktikus Erőforrás-hasznosítás) weboldalán a jelentkezők 2027-ben kapnak visszaigazolást a foglalásukról: a bonyolult árképzés részleteit cikkünk végén elemezzük; a 2032-re tervezett „nyaralás” nem lesz olcsó mulatság.
A Hold kereskedelmi hasznosítása elkerülhetetlennek tűnik, az űripari startupok pedig igyekeznek biztosítani helyüket a holdi talajon. A GRU Space 2029-ben kezdi technológiájának tesztelését a Holdon, kezdetben felfújható szerkezetek telepítésével és a holdregolit (a Hold felszínét borító laza kőzettörmelék) téglákként való felhasználásával.
Huszonkét évesen
A cég újonc az űripari piacon. Vezetője, a huszonkét éves Skyler Chan tavaly végzett a Kaliforniai Egyetemen, Berkeley-ben. Megalapította a céget, amelynek december végén még csak egyetlen teljes munkaidős alkalmazottja volt, azóta pedig a hírek szerint Elon Musk SpaceX-ének és az Anduril amerikai védelmi vállalat befektetőinek támogatását is élvezi.
Szerinte az űrturizmus ideális a holdgazdaság fellendítésére: elsőként a korábbi kereskedelmi űrrepüléseken résztvevőket, és persze a „Földön túli” kalandokra vágyókat akarja megszólítani.
A Holdon épülő szálloda ötlete túlzásnak tűnhet, de a csapat alapos tervet dolgozott ki, hogy a koncepció a vártnál hamarabb megvalósuljon. 2029-ben akarják elindítani az első Hold-küldetésüket a NASA Commercial Lunar Payload Services (CLPS) szolgáltatásával. A CLPS-program keretében magáncégek kisebb rakományait juttatják el a Hold felszínére.

Az első rakomány tartalmaz majd egy felfújható szerkezetet. A GRU Space tesztelni fogja a holdi regolit téglákká alakítását, amivel később a felfújható szerkezetet akarják körülvenni a Hold zordon időjárási viszonyai között.
Ha minden jól megy az első küldetéssel, a GRU Space egy későbbi CLPS-misszió során nagyobb rakétát bocsát fel. Akkor már a felfújható szerkezetet egy holdgödörben, vagyis a Hold egy beomlott mélyedésében helyeznék el, mivel ott nincs olyan hideg, mint a felszínen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!