

A forradalomra emlékeztek az Írószövetség székházánál
Ünnepséggel és koszorúzással emlékeztek meg az 1956-os forradalomról a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházánál szerdán, Budapesten.

Együttműködési megállapodást írt alá az MPEE és az MMA
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésének célja, hogy a felek kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét.

Az elmúlt 10 év magyar szcenográfiájáról jelent meg kötet
A reprezentatív kötet kiadója a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT), az évenként a FUGA-ban megvalósuló Látványtér című kiállítás szervezője.

Megújul a filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága
Megújul a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága: a testületet hétfőtől Káel Csaba rendező, filmügyi kormánybiztos; Kálmán András, a filmalap vezérigazgató-helyettese, filmforgalmazási szakember; Pesti Ákos producer, gyártásvezető; Fonyódi Ti

Először mutatkozik be Erdélyben a Magyar Művészeti Akadémia
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai alkotásainak legjavát vitte el a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) megrendezett Transzmisszió című tárlatra, amelyen a magyarországi anyagot erdélyi művészek munkáival egészítették ki.

A Szent István-bazilikában búcsúztatták Sára Sándort
Számos tisztelője, pályatársa jelenlétében vettek búcsút Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendezőtől, operatőrtől, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától.

Október 11-én búcsúznak Sára Sándortól
Sára Sándor szeptember 22-én hunyt el. A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az MMA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál.

Magyar iparművészek tárlata nyílik Izraelben
Mindennapok művészete – iparművészet és dizájn Magyarországról címmel nyílik kiállítás csütörtökön a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezésében Tel-Avivban, az izraeli magyar kulturális évad egyik záróeseményeként.

Magyar alkotások a cshongdzsui iparművészeti biennálén
Kiemelkedő magyar iparművészek és kézművesek alkotásaiból rendeznek kiállítást a kedden kezdődő cshongdzsui iparművészeti biennálén, Dél-Koreában. Az eseményen Dánia és Magyarország szerepel meghívott vendégként – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA)
