Tarlós: Meg kell építeni a mobilgátat
A szentendrei és a külföldi tapasztalatokat figyelembe véve bizonyos, hogy meg kell építeni a védművet a Római-parton – mondta a főpolgármester.
Kisebb földrengés volt a Nógrád megyei Érsekvadkert közelében kedd reggel – közölte a Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
Átadták hétfőn a fiatal feltalálók számára meghirdetett 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjainak járó díjakat.
A Macmillan Cancer Support jelentésének előrejelzése szerint az Egyesült Királyságban folyamatosan növekszik a rákos betegek száma, várhatóan 2020-ra eléri a lakosság mintegy felét.
Az isztambuli tüntetők – saját közlésük szerint – azért is tiltakoznak, mert szerintük a török média elfogultan tudósít a megmozdulásokról.
Az agyműködés minél jobb megértéséhez szeretnék kutatásaimmal hozzájárulni – fogalmazta meg céljait Nusser Zoltán neurobiológus.
A magyar holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából hirdetett 2014-es emlékév programjáról egyeztetett egy kéttagú magyar küldöttség Izraelben.
Martonyi János szerint elképzelhető, hogy az uniós jog és a tagállamok jogrendszereinek viszonyát újra kell fogalmazni.
Új laboratóriumot adtak át a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának otthont adó épület padlásterében.
Első ízben ismerheti meg a közönség a tudományos expedíciók kulisszatitkait a Felfedezők Napján, május 11-én a Millenáris Parkban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.