Az élvonalba kerül a Pázmány
Európai szinten is példamutató fejlesztésekbe és tehetséggondozásba kezd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem az Új Széchenyi Terv keretében elnyert támogatással.
A felnövekvő nemzedék már olyan természetességgel használja az internetet, mint az anyanyelvét, ezért kell megtanítani a világháló nyelvtanára, szabályrendszerére.
Nagy jelentőségűnek nevezte Kövér László, hogy olyan szilárd és rendíthetetlen jellemű ember vezette a magyarságot államfőként, mint Mádl Ferenc.
Konferenciával emlékezik Mádl Ferenc néhai köztársasági elnökre a Barankovics István Alapítvány, valamint a Pest Megyei Kormányhivatal.
Hét előterjesztés általános vitájával folytatja munkáját az Országgyűlés keddi ülésén.
2012. szeptember 22-én szombaton vehetik át a Magyar Örökség Díj újabb kitüntetettjei elismeréseiket. A szeptemberi díjkiosztó ünnepségen többek között a Duna Televízió Hazajáró című műsora is díjban részesül.
Életének 83. évében elhunyt Enyedi György akadémikus, Széchenyi-díjas földrajztudós, az MTA egykori alelnöke.
Tudományos ülésen, kettős évfordulón köszöntötték a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökét, Pálinkás Józsefet hétfőn Debrecenben.
A magyar irodalom legszebb szerelmes verseinek címzettjét ünnepeljük: százéves Radnóti Miklós múzsája, özvegye.
Mőcsényi Mihály, a tájépítészet hazai iskolateremtő professzora részesült idén a szakma világszinten is legrangosabbnak tartott kitüntetésében, a Sir Geoffrey Jellicoe-díjban. A 93 éves tájépítész az elismerést pénteken vette át Fokvárosban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.