Magyar Péter korábban szeptember 30-ra ígérte a Tisza Párt egyéni képviselőjelöltjeinek a bemutatását, ugyanakkor miután teljes kudarc a jelöltkiválasztási folyamat, inkább elhalasztották azt novemberig. A programjuk kapcsán pedig maga a Tisza alelnöke mondta azt, hogy nem hoznak mindent nyilvánosságra, mert abba belebuknának.
Program és jelöltek híján így marad az álhírgyártás az ellenzéki oldalon, amelynek keretében ezúttal rendkívül súlyos, kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádoltak meg kormánytagokat. A kormány ugyanakkor határozottan és kellő erővel reagált az álhírre, így az ellenzéki fegyver fordítva sült el.
De nézzük részletesen, mi is zajlik pontosan!
Magyar Péter még az elmúlt hetekben is azt ígérte, hogy szeptember 30-án elindul a Tisza nyilvános jelöltkiválasztási folyamata, és bemutatják azokat a személyeket, akik közül kiválasztják a Tisza végső jelöltjeit. Múlt szombaton azonban Magyar Péter beismerte, hogy kénytelenek elhalasztani a jelöltállítási folyamatot egészen novemberig. Mindezt olyan ürüggyel indokolta, hogy félnek a lejáratástól, miközben korábban azzal kampányolt, hogy ők bizony nem félnek semmitől. A halasztás hátterében valójában az áll, hogy
nem találnak kompetens szereplőket, akiket el tudnának indítani jelöltént. Erre utalt a Tisza új alelnökének, Forsthoffer Ágnesnek a nyilatkozata: „nagyon kevés olyan szereplőt talál, aki hajlandó felvállalni a pártszimpátiáját”. Tehát a Tisza nem talál megfelelő embereket arra, hogy elinduljanak a választáson egyéni jelöltekként.
Ez jelentősen erodálja a Tisza így is igen gyenge lábakon álló kormányzóképességét, hiszen jelöltek és komolyan vehető emberek híján továbbra is csupán one man show-t látunk. Ráadásul akiket Magyar korábban bejelentett akár alelnökként, akár más vezető szereplőként, sorra elvéreznek.
Ilyen volt például Kulja András, aki Takács Péter egészségügyi államtitkárral vitázott még júniusban. A vitát még a tiszás véleményformálók szerint is toronymagasan Takács Péter nyerte meg, azóta pedig Kulja Andrást teljesen letiltották a vitákról, számos meghívást lemondott emiatt, de nyilatkozni sem látjuk azóta.
Hasonlóan leszerepelt Ruszin-Szendi Romulusz is, aki újságírókat lökdösött, illetve lőfegyverrel járt lakossági fórumokra. Az ügy akkora botrányt kavart, hogy még a tiszás propagandasajtóban is felszólaltak ellene, teljesen értetlenül álltak a jelenség láttán. Nem lenne meglepő, ha innentől kezdve Ruszin-Szendi sem lenne annyira fókuszban.
De szintén komoly önsorsrontást követett el Tarr Zoltán, aki a Tisza második embere, és nyíltan beismerte, hogy nem mondanak el mindent az adóemelési terveik kapcsán, mert abba belebuknának. Információim szerint a jövőben Magyar Péter Tarr Zoltánnak sem engedi meg, hogy nyilatkozzon. Így járt korábban Kollár Kinga tiszás EP-képviselő is, aki azon örömködött, hogy Magyarország nem kapja meg a neki jogosan járó uniós forrásokat. Tehát nemcsak jelöltjei nincsenek Magyar Péternek, de még azok az emberek is leszerepeltek, akiket eddig bemutatott és vezető szerepbe kerültek.