Sok mulasztót talált a Dunántúlon a NAV
A korábbi években tapasztaltnál több visszatérő mulasztóra bukkantak az elmúlt időszakban a nyugat-dunántúli régió mindhárom megyéjében az adóellenőrök.
Aggasztóan magas a szabálytalanságok aránya – ennyiben összegezhetőek a NAV vizsgálatainak eredményei.

Éveken át manipulálták a könyvelést: több trófeát értékesítettek, mint amennyit elkönyveltek.

A helyszínen százezrek, a tévé előtt visszafogott becslések szerint is legalább egymilliárd ember követi majd figyelemmel a küzdelmet.

A NAV munkatársai Bács-Kiskun megyében csaptak le bejelentés nélkül dolgozó idénymunkásokra. A munkáltatóval szemben eljárás indult.

2,2 százalékos bővülést regisztráltak a kiskereskedelemben, a pénztárgépcsere már most változást jelez a kereskedők magatartásában.

Váltott műszakban járják a nyári fesztiválokat az adóhatóság munkatársai, akik a cigarettakereskedelem új szabályainak megtartását is ellenőrzik.

Sok magán-egészségügyi szolgáltató feledkezik meg a nyugta- és számlaadási kötelezettségéről – számolt be a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hétmillió forint értékű csempészett cigarettára bukkantak a pénzügyőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabásnál egy ukrán mikrobuszban.

Több mint kétszáz ellenzéki tüntetőt előállítottak elő Moszkvában, ahol több ezren gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a Navalnij perében született ítélet miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.