Navracsics: Nyolc ügyben folyik a nyomozás
A Kehi által a magánnyugdíjpénztárakkal szemben tett kilenc feljelentésből nyolc ügyében folyik nyomozás – adott választ Navracsics Tibor egy jobbikos képviselő kérdésére.
Az Európai Területi Társulások a motorjai lehetnek a régiók közötti együttműködésnek – véli Navracsics Tibor.

Navracsics Tibor szerint a kormányzat letette a közigazgatás átalakításának alapjait, és működteti a rendszert.

Újabb bevallási határidő közeledik, az adóhatóság hétfőig, azaz február 25-éig több százezer bevallást vár.

Kolbász alá rejtve próbáltak az országba csempészni több mint egy kilónyi marihuánát egy montenegrói rendszámú buszban a hegyeshalmi átkelőnél.

Vélhetően ablakmosó folyadékból pancsolt szeszes italt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy hejőkeresztúri férfitől.

Autószervizekben tartott szoftverellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az akció során hét számítógépet azért foglaltak le, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött, három szervizben pedig egyáltalán nem találtak legális szoftvereket.

Több tucat hamis márkajelzéssel ellátott kést és tőrt foglalt le a NAV Miskolc egyik bevásárlóközpontjának üzletében.

Megjelent a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete a pénztárgépek és taxaméterek műszaki követelményeiről.

A hirdetés az adóellenőrök figyelmét is felkeltette, a lebukott szeszárusok jelentős pénzbírságra számíthatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.