Arany hét dollárért
Az első magyar olimpiai aranyérmem ezüst lett. Pedig egészen onnantól, hogy újságírásra adtam a fejemet, az első bajnoki címről ábrándoztam, amit majd a helyszínről tudósíthatok.
Több mint 14 millió forint értékben foglaltak le hamisított ruházati terméket a napokban Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Nem szeretném a történészek dolgát elvégezni: én nem arra kaptam mandátumot a választópolgároktól, hogy a magyar múlt rejtélyeit bogozzam ki – mondta Navracsics Tibor az ATV-ben.

Több ezer hamis márkajelzésű focimezt és egyéb ruházati terméket találtak egy szlovák kamionban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Nagylak térségében; az áru piaci értéke meghaladja a 30 millió forintot – közölte a NAV Dél-alföldi Regionális V

Navracsis Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter találkozott tegnap Zoltai Bencével, akinek gyermekeit 2000-ben Leányfalun halálra gázolta az ír Francis Ciaran Tobin – tudta meg a Magyar Nemzet az édesapa ügyvédjétől.

Lefoglaltak egy percenként négy-ötezer szál hamis márkajelzésű cigaretta előállítására képes gyártó- és csomagoló gépsort a szervezet nyomozói.

Több mint százmillió forint értékű cigarettát találtak a napokban egy korábbi autószerelő-műhely nyíregyházi telephelyén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Országos nyári ellenőrzéssorozatot indított hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóellenőrök és a pénzügyőrök üdülőhelyeken, strandokon, fesztiválokon és szabadtéri rendezvényeken tartanak vizsgálatokat – közölte a hivatal az MTI-vel.

Jelentős köztartozást felhalmozó cégeket tüntetett el az a bűnszervezet, amelyet nemrégiben sikerült felszámolnia a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak (NAV) Bács-Kiskun megyében.

A fegyveres testületek 10-10 főből álló tagjai pénteken választották meg a MRK elnökségi tagságát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.