Fokhagymamártás a 19. században
Zilahy Ágnes például így készítette a fokhagymás mártást 1892-ben:
Minden személyre egy kávés-kanál zsirt és ugyan annyi lisztet tegyünk lábasba forrni. Ha szép piros lesz a rántás, (csendesen tüzön folytonos kavarás közben) akkor adjunk hozzá egy személyre számitva egy czikk apróra vágott fokhagymát. Ha a fokhagymát a rántásba tettük, rögtön eresszük fel huslével. Egy pár perczig főzzük, aztán tegyük félre tálalásig.
Ez ugyan sokkal ismerősebb lehet, kevésbé kifinomult, fűszerezése is egyszerűbb.

A fokhagyma útja az ókortól a magyar konyháig
A fokhagyma egyébként az ókorban jut el a Földközi-tenger vidékére, majd onnan lassan és biztosan északabbra. Népszerűségét szépen jellemzi egy 1914-es Konyhakertészetben megjelent írás: „minden háztartásban nélkülözhetetlen czikk”.
Évente kétszer ültették, a felszedett zöldséget pedig napon szikkasztották, koszorúba fonták, padláson tárolták. Régi szakácskönyveink azt mesélik, használták csirkéhez, birkafejhez, nyárson sült hús készítéséhez, tormalevéllel pedig még a fokhagyma zöld szárát is elkészítették mártásnak. Tették a kolbászba, szalonnába.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!