

Kovács: A Fidesz nem bízik választási győzelmében
A román munkavállalók nem az elkövetkezendő hónapokban, hanem csak a választások utáni időszakban jönnek majd dolgozni Magyarországra. Ezért már az is eszembe jutott, hogy a Fidesz kormány nem bízik saját győzelmében és a következő kormánynak nehezíti meg

Több hallgató a felsőoktatásban
Az idén szeptemberben háromezerötszázzal több államilag finanszírozott képzésű hallgatót lehet felvenni a felsőoktatási intézményekbe, mint az elmúlt esztendőben - jelentette be Pálinkás József az évet nyitó Országos rektori konferencián, hétfőn Lillafüre

Horn: elcseszett egyezmény
Horn Gyula korábbi miniszterelnök úgy fogalmazott: nem lenne értelme az üggyel kapcsolatban rendkívüli parlamenti ülés összehívásának, mert ebben a helyzetben csak a kormány tudna tenni "ha módosítaná ezt az elcseszett, két bal kézzel összehozot

Üres bankautomaták Olaszországban

Horn trágár szavakkal minősített
Fel kell függeszteni, majd módosítani szükséges „ezt az elcseszett, két bal kézzel összehozott egyezményt” – vélekedett a magyar–román megállapodásról Horn Gyula volt miniszterelnök. Martonyi János ismét hangsúlyozta: a magyar és r

Az MSZP a magyar–román egyetértési nyilatkozatról
Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban megkötött román–magyar egyetértési nyilatkozat végrehajtásának felfüggesztését szorgalmazta az MSZP Budapesten tartott sajtótájékoztatóján vasárnap.

Elnöki fogadkozások Argentínában
Két héten belül az ötödik elnök foglalhatta el posztját Argentínában. A várakozásoknak megfelelően Eduardo Duhalde szenátornak szavazott bizalmat az argentin törvényhozás. Az új elnök többek között kilátásba helyezte a peso merev dollárparitásának megszün

Ötvenezer forint a minimálbér
Két napja ötvenezer forint a minimálbér, így az emelésben érintett közel ötszázezer munkavállalónak bruttó 25, nettó 22,5 százalékkal nő a keresete. Ebben a parlamenti ciklusban majdnem a duplájára nőtt a legkisebb bér összege.

December 30.: Magyar politikai élet
Az SZDSZ a stílusváltásról; A Fidesz a munkaügyi tanács összehívása mellett; MSZP-reagálás a Fidesz-álláspontra.
