A magyar férfi-kosárlabdaválogatott pénteken óriási küzdelemben egy utolsó másodpercekben kapott kosárral 74-71-re kikapott Franciaországtól Szombathelyen. Vasárnap este immár Le Mans-ban lépett pályára a magyar válogatott, amelynek extra teljesítményre lett volna szüksége, hogy idegenben múlja felül az olimpiai ezüstérmes franciákat.

Nem kezdett jól a magyar válogatott
A hazaiak 8-0-s rohammal indították a meccset, Gasper Okorn csapata nem igazán találta a ritmust a találkozó elején. Az első magyar kosárra több mint két és fél percet kellett várni, ekkor az előző meccsen is sérülten játszó Golomán György talált be a gyűrű közeléből. A franciákat a Chicago Bulls egykori légiósa, Adam Mokoka húzta, a hátvéd hárompontosa után a szombathelyi mérkőzés francia hőse, a meccsnyerő dobást elvállaló Sylvain Francisco is betalált kintről.
A negyed feléhez érve már több mint tizenöt ponttal, 16-4-re vezettek a Kékek.
Gasper Okorn időkérése után Golomán, Perl Zoltán és Somogyi Ádám révén némileg közeleg lopódzott a magyar válogatott, de a franciák távoli dobásaival nem tudtunk mit kezdeni: a hazaiak nyolc hárompontos kísérletéből öt volt sikeres az első tíz percben.

A második negyed elején a csereként beállt Valerio-Bodon Vincent sikeres hárompontosa után Filipovity Péter szemfülessége is két pontot ért a magyar csapatnak, amelynek az első három perc után is sikerült tíz ponton belül maradnia. Sajnos a hazaiak később egyre inkább lendületbe jöttek, sorozatban tizenkét pontot dobtak, Sylvain Francisco triplájával pedig már húsz pont fölé hízott a különbség. Ugyanakkor Golomán György nem hibázott dobást az első két negyedben, a spanyol Lleida magasembere tizenkét pontjával a legeredményesebb játékosa volt a magyar válogatottnak, amely húszpontos hátrányban (35-55) zárta az első félidőt.
A franciák hozták a kötelezőt
Golomán kihagyott zsákolásával indult a harmadik negyed, majd a szombathelyi találkozó egyik legjobbja, Maronka Zsombor szerezte meg első pontjait a mérkőzésen. A Hamburg légiósa mellett Perl és Golomán is remekelt, a franciák sokat hibáztak, 74-59-re zárkózott a magyar válogatott, amely 24-19-re megnyerte a harmadik negyedet.
Az utolsó játékrészben azonban ismét a francia válogatott akarata érvényesült, Mokoka hárompontosa már a tizenhetedik sikeres hazai tripla volt az utolsó perchez érve.
A házigazdák végül 98-79-re nyertek. A magyarok oldaláról a 18 pontos Perl mellett a 16 pontos Golománt és a 10 pontos Filipovity Pétert lehetett dicsérni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!