
Összesítésben egy év alatt tizenhárom helyet javítva a második, az orvosi képzőhelyek között az első helyen szerepel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Kara a Felvi 2012-es kari rangsorában.
Pénteken olyan állapotba kerülhet a nemzeti felsőoktatási törvény koncepciója, hogy azt a rektorok is megismerhetik; ezután két napon belül a Magyar Rektori Konferencia (MRK) tagjai érdemben véleményt tudnak mondani a tervezetről – jelentette be Bódis Józ
Az erkölcsi megtisztulás folytatását, a gazdasági stabilitás erősítését és a kutatóegyetemi cím elnyerését nevezte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) legfontosabb céljainak a következő években Bódis József rektor csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.
Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatóját, mert korábbi szabadulása után milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ünnepélyesen megnyitotta huszadik tanévét csütörtökön a fővárosi Szentkirályi utcai épületében – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatala az MTI-vel.
Szabadulása után két és fél millió forint értékben rendelt műszaki cikkeket az interneten a Pécsi Tudományegyetem (PTE) költségére az intézmény vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatója.
Ha nem sikerül megállítani a fiatal orvosok tömeges elvándorlását, néhány éven belül komoly oktatóhiány alakulhat ki az idegen nyelvű orvosképzésben. Ez a kapacitások bővítésének gátja lehet, pedig az angol és német nyelvű orvosképzés igen népszerű, és je
Túlzott befolyással rendelkeznek az egyetemi hallgatói önkormányzatok a felsőoktatási intézmények gazdálkodásában, ami lehetőséget ad komoly visszaélésekre. Egyetemi, volt hallgatói önkormányzati vezetők szerint a készülő felsőoktatási törvényben újra kel
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.