Felkavaró hangfelvétel: így vágják át az időseket az unokázós csalók!
Rekordösszegű zsákmányt szerzett meg egy gátlástalan unokázós csaló egy 74 éves asszonytól Budapesten.
Biber Anett, a MÁV szóvivője hangsúlyozta: minden baleset megelőzhető lenne odafigyeléssel és a szabályok betartásával.

A Miskolc-rali második gyorsasági szakaszán halálos baleset történt, leállították a versenyt.

Evezőlapátjukat lengetve próbálták felhívni magukra a figyelmet.

Gyakran szembemegyünk a logikával és a józan ésszel, veszélybe sodorva önmagunkat.

A képességromláson volt a hangsúly, a meleg ugyanis jelentősen befolyásolja a vezetési képességet

Az edények tisztán tartásában, a foltok eltüntetésében, de még a növények gondozásában is segíthet.

A Libanon fővárosában, Bejrútban múlt héten bekövetkezett pusztító robbanás okát máig nem sikerült tisztázni.

A sztárt súlyos csigolya- és bordasérülésekkel szállították kórházba, ahol hatórás műtéten esett át.

Konrad Steffennek a hét végén veszett nyoma Grönland délnyugati részén mérőállomások karbantartása közben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.